Ha követtétek a NYX Face Awards 2. fordulójához kapott csomag bontogatását, akkor emlékezhettek, hogy milyen nagy izgalomba jöttem a Macaron lippies kollekció kapcsán, ugyanis igazán különleges, pasztell árnyalatú rúzsokból állt. Kétség sem fér hozzá, hogy nem hétköznapi színek, de már több képet láttam ezekkel a rúzsokkal, és meglepően jól működtek a lányokon, szóval nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lesz majd a személyes tapasztalat. Nézzük meg ezt a 8 árnyalatot!
Először is tegyük félre kicsit a színeket, és nézzük a rúzs tulajdonságait. A textúrája nagyon krémes, könnyen fel lehet vinni az ajkakra, a finishe enyhén fényes. A pigmentáltságára nem lehet panasz, gyorsan lehet vele nagyon szép, élénk árnyalatokat elérni, viszont az ajkaktól erősen eltérő színek esetében azért több rétegben kell felvinnünk a rúzst, hogy teljesen 100%-os legyen a fedése.
Számomra sok árnyalat esetében hiányzott a színben harmonizáló ajakceruza, amivel szép kontúrt tudtam volna rajzolni. Mivel a természetes ajakszíntől nagyban eltérnek ezek az árnyalatok, így a pici felviteli hibák is jobban előjönnek. Ami viszont számomra a leginkább negatívum volt, hogy a világos árnyalatok esetében (és a többség ilyen), a rúzs nagyon előhoz minden apró bőrhibát a szánkon. Bár szépen le volt radírozva az ajkam, és azt hittem, hogy nincs vele különösebb gond, a színek felvitele után néha borzasztóan hámlónak tűnt a szám, ami nem nézett ki túl jól. Ez csak a fekete, és az erősebb lila árnyalat esetében nem okozott gondot, amik szép egyenletes fedést adtak.
![]() |
Árnyalatok: 01 Rose, 02 Orange Blossom, 05 Violet, 06 Pistacchio, 07 Citron, 09 Lavender, 11 Coconut, 12 Chambord |
Összességében jó volt elszórakozni ezekkel a színekkel, ha pedig gyűjtöd a különlegességeket, akkor kifejezetten érdekes színfoltja lehet a kollekciódnak, de gyakorlati haszna igazából nem sok van. Különlegesebb sminkek készítéséhez a fekete árnyalat jól fog jönni, az én személyes kedvecem pedig a 05 Violet árnyalat, ami bár különleges, bevállallósabb napokon simán a hordható kategóriába tartozik nálam.
Ti mit gondoltok? Viselnétek valamelyik színt?
Fruzsi, ezek a rúzsok eszméletlenül gyönyörűek és az összes nagyon jól áll neked! Én talán a 09 Lavender árnyalatot tudnám elképzelni az ajkaimon. :)
VálaszTörlésBorzasztó jól áll Neked a fekete :D Nyilván nem a hétköznapokra, de a feketével abszolút el tudnálak képzelni! :) (A bennem eltemetett egykori kamasz-rocker nagyon irigykedik... :))
VálaszTörlésÉn a Chambord kivételével szinte bármelyiket szívesen viselném. Nagyon tetszik a színe.
VálaszTörlésA felső sor 1. és 3., ill. az alsó sor 1. és utolsó színét el tudom képzelni, de pl. tematikus bulikba (halloween, farsang) a többi is jól jöhet. Ajándékba szívesen kapnék ilyesmit, de pénzt nem adnék érte, mert szökőévente egyszer venném elő. :)
VálaszTörlésSzia Fruzsi! Én legjobban a felsō sor2. és az alsó sor2. árnyalatával tudlak elképzelni. Ugyan nem mindennapi használatra, de az otthoni viseletre tökéletes. A kreatívitás határtalan!
VálaszTörlésSzia Fruzsi! Nekem legjobban a 12-es Chambord árnyalat tetszik meg tudod mondani, hogy hol lehet ilyet venni? Mivel már régóta keresek ilyen árnyalatot.
VálaszTörlésWow! Fruzsi rúzs nélkül is gyönyörű vagy rúzzsal pedig fenomenális! :)
VálaszTörlésNekem a legjobban a 06 Pistacchio tetszik... De neked az összes nagyon jól áll... :)
Borzasztó mind.
VálaszTörlésszia
VálaszTörlésnekem egy kérdésem lenne
NYX termékeket hol lehet vásárolni? (tudom hogy te a versenyen nyerted)
egyébként nekem a fehéren kívűl az összes nagyon tetszik
szia
VálaszTörlésnyx termékeket hol lehet beszerezni? (tudom hogy te a versenyen nyerted)
egyik természetellenesebb mint a másik, tényleg maximum valami különleges alkotáshoz esetleg, de hétköznapokra teljességgel alkalmatlan
VálaszTörlés