2016/07/30

A hétvége margójára - Martini Racing


A múlt hétvégém meglehetősen eseménytelire sikerült, így arra gondoltam, csinálok egy kis élménybeszámolót belőle. Sajnos a kamerám otthon maradt, mert nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, lesz-e alkalmam videózni, így ezúttal egy kis képes-szöveges visszaemlékezés következik, ugyanis a Martininek köszönhetően ellátogathattam a Forma1 Magyar Nagydíjra!

A hétvégi programot szombat este a Spoon hajón kezdtük, ahol Gianni Annoni és a Martini nagykövete ismertette meg velünk az este ízeit és a Martini különlegességeket. Megmondom őszintén sokat filóztam, hogy egyáltalán elmenjek-e, mert tudtam, hogy nem lesz senki, akit ismernék, és mondjuk úgy, hogy az ismerkedős képességeim nem a legerősebbek, de az este nem is alakulhatott volna jobban, mert nagyon jó volt a társaság és a hangulat is.



Vacsora után a Kiosk-ba vettük az irányt, ahol Király Viktor szereplésével egy verseny előtti koktélpartyra voltunk hivatalosak, amire bárki eljöhetett. Itt leleplezték az egy évtized után teljesen megújuló Martini üvegeket, valamint megismerhettük a Daige által a Martini számára tervezett különleges póló kreációt is.





Másnap a Hungaroringot céloztunk meg, ahol megnéztük a Forma1 Magyar Nagydíjat. Megmondom őszintén, soha nem voltam nagy Forma1 rajongó korábban, de úgy voltam vele, hogy kár lenne kihagyni egy ilyen nagyszerű lehetőséget, és milyen jól tettem, hogy elmentem! Nagyszerű élmény volt! 

Nagyon jó helyen, a boxutcával szemben ültünk, így engem már a verseny előtti felkészülés is kellően hangulatba hozott, és már alig vártam, hogy elkezdődjön a futam. Nagyszerű élmény volt élőben hallani az autók különleges zúgását, a kerekcseréket. Érdekes volt látni, hogy mindenki mennyire érzi a csapatszellemet, és pontosan tudja, hogy melyik pillanatban mit kell csinálnia.






Fantasztikus élmény volt, köszönöm a Martini csapatának, hogy ezt lehetővé tették a számomra!

6 megjegyzés

  1. Szia Fruzsi! :)
    Nagyon csinos vagy, az a csipke ruha valami fantasztikusan szép :O :D
    Megosztanád velünk hogy hol lehet ilyet beszerezni ? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm! :) A Yoins.com-ról van, de sajnos pontos linket nem tudok hozzá. Elég kalandos a története, ugyanis én egy teljesen másik ruhát rendeltem, és véletlenül ezt küldték helyette. Most már biztos vagyok benne, hogy ezzel ezerszer jobban jártam. ;)

      Törlés
  2. Gyönyörű ez a ruha, nagyon jól áll rajtad :)

    VálaszTörlés
  3. Itt a ruhának a linkje, én megleltem. :) http://www.yoins.com/White-Sleeveless-Plunge-Neck-Lace-Midi-Dress-p-1030692.html

    VálaszTörlés
  4. Fruzsi.. még az a szerencse hogy jó a méret :D mert egyébként jól áll ! :)
    Dóra köszönjük a linket :))

    VálaszTörlés