2014/01/10

Kívánságlista 2014


Mindig is sajnáltam nagyobb összeget kiadni egy kozmetikumért, különösen sminktermékért. Egyszerűen úgy gondoltam, hogy semmilyen termék nem éri meg azt a magas árat, amit elkérnek érte. De miután megkaptam a Naked 2 palettát - amivel azóta elválaszthatatlanok vagyunk - kezdem kicsit másképp látni a dolgokat. A 2013-as év nagy-nagy szerzeménye volt az a paletta számomra, így úgy gondoltam idén érdemes lenne több ilyen dologba is "befektetni".
Ez lenne itt a 2014-es beauty kívánságlistám, és egyben egy kis véleménykutatás is. Ha bárki próbálta már valamelyik terméket, az mindenképp írja meg, hogy megéri-e megvenni, megéri-e az árát, vagy van esetleg egy alacsonyabb árkategóriás alternatívája. Szükségem van a véleményekre! :)


W7 Africa bronzosító
Talán a listán ez egy kicsit kakukktojásnak számít, mert teljesen elérhető áron kapható, így ha valaki megerősítené, hogy ez egy tényleg jó kis termék, akkor szerintem azonnal meg is venném. Nagyon tetszik a külseje, maga a kiszerelés és a mintája is.
Benefit Coralista
Szinte minden youtube videóban kísért engem, így egyre jobban szeretném magamnak. Mindenki nagyon jó véleménnyel van róla, és nem is kérdés, hogy a külseje azonnal megvett kilóra.
Holika Holika highlighter
Szégyen, nem szégyen, de egy highlighterem sincs, amin viszont szeretnék változtatni. Többször megakadt már a szemem ezen a Holika Holika darabon, elég meggyőző véleményeket olvastam róla. Próbálta már közületek valaki?
Nars Orgasm és Laguna duo
Eredetileg csak az Orgasm pirosítóra vágytam nagyon, de aztán láttam, hogy duo-ban is kapható, méghozzá a szintén ikonikus Laguna bronzosítóval, így talán ez egy jobb "befektetés" lenne.



Urban Decay Primer Potion
Én egészen idáig két essence primert használtam a szemeimre, viszont mindenki annyit áradozik ezekről az Urban Decay darabokról, hogy már én is nagyon szeretném kipróbálni őket magamnak, hátha egy egészen új dimenzióba emelik a szemhéjpúder használatát.
Urban Decay Mariposa paletta
Egyszer már tettem egy sikertelen próbálkozást a paletta megvásárlására, és azóta is nagyon fáj a szívem érte. Csodaszépek az árnyalatok, nagyon jól kihasználható palettának tűnik.
Urban Decay Vice 2 paletta
Amint ezen a képen egymás mellé került a Mariposa és Vice paletta, rá kellett jönnöm, hogy nagyon-nagyon hasonló színekből állnak, így valószínűleg elég lenne a kettő közül csak az egyiket megvenni. Ki melyiket ajánlaná?
Benefit Porefessional
Szintén egy olyan termék, amiről csak jókat hallottam. Az arcom két oldalán elég tágak a pórusaim, és ez a probléma az alapozó használata során még sokkal látványosabban előjön, így az ígértek alapján ez a termék egy jó megoldás lenne erre. Próbálta már valaki?


Nektek van kívánságlistátok 2014-re?

15 megjegyzés

  1. én a következőkről tudok nyilatkozni:
    - Nars Orgasm: nagyon tartós, nagyon szép pirosító, a szín meg nyilván egyéni preferencia kérdése
    - UD primer potion: jó kis szemhéjalap, bár nekem csak a no. 3., megelőzi a Too Faced és a legjobb szerintem, ami tényleg lerobbanthatatlan a Nars smudge proof. viszont nekem nagyon olajos a szemhéjam, ha neked nem az, akkor szerintem az ud is tökéletes lesz!
    - UD Mariposa palettát Edittől rendeltem még a barátnőmnek, ő el van ájulva tőle, nagyon szereti. nekem másik színes palettám van tőlük, de az is nagyon jó minőségű, sztem mindig megéri ud szemfestéket venni, mert fantasztikusak
    - W7 Africa bronzosítóról pedig Carmenesque-nél olvastam, igazából nem is bronzosító, hanem pirosító :) itt van a link a tesztről, ha érdekel: http://www.sminknaplo.hu/2013/03/w7-africa-bronzosito.html
    remélem tudtam segíteni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszi a véleményt! :) A W7 bronzosító igazából tényleg pirosító :O de nagyon tetszik a színe :P

      Törlés
  2. A W7 Africa bronzosító nálam is tervben van(már egy ideje), Fanninál láttam először, ő nagyon jó véleménnyel van róla,nála is van teszt, itt a link: http://fanetto.blogspot.hu/2013/07/w7-trends-africa-bronzosito.html
    :)

    VálaszTörlés
  3. Lányok, ha tényleg meg akarjátok venni a W7 Africa bronzosítót, akkor szerintem most rendeljétek meg innen: http://tesminked.hu/hu/bronzosito/222-w7-trends-africa-bronzosito.html
    Tegnap kaptam emailt róla, hogy végkiárusítást tartanak, szóval ha beírjátok a JANUAR2014 kuponkódot akkor 20%-kal olcsóbban tudtok vásárolni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűűha, ez egy remek hír!:D Nem habozok tovább, meg is rendelem!:) Köszi :)

      Törlés
    2. Én is néztem, azért kezdtem el fontolgatni most, hogy megveszem :P

      Törlés
  4. A W7 Africát én megvettem, bár mostanában nem nagyon használtam, de jó is hogy mondod, szerintem előszedem, mert jó kis termék, itt találsz róla képet, ja és igen, most érdemes megrendelni:
    http://theverystyle.blogspot.hu/2012/07/tesminkedhu-elso-rendelesem.html

    VálaszTörlés
  5. Mind nagyon szép :) Igazából azt hiszem a sleek-nek van hasonló pirosítója, mint az orgasm, makeuplaza-n láttam is, hogy árulják. A coralista-ra nekem is fáj a fogam, ebayen nézegettem, elvileg árulnak travel size miniket, lehet egyet lenne érdemes kipróbálni belőle. Highlighter nekem több is van, nekem mondjuk egy essence-es le kiadásos lett a kedvencem, de van még folyékony is, illetve catricenál most szortimentfrissítés miatt egyet olcsóbban árulnak ha jól láttam, lehet érdemes lenne megnézned :)

    VálaszTörlés
  6. Benefit Porefessional: csak ajanlani tudom. fantasztikus allaga van, utan a borod sokkal sokkal szebb es a smin rajta nagyon szep, es tartos. Igen keveske eleg belole, igy en mar 5 honapja hazsnalom ugyanazt a tubust ugy hogy mindennap sminkelek.

    VálaszTörlés
  7. én most a Benefit-Dallast rendeltem meg,annyira várom már hogy ideérjen. A porefessional tényleg nagyon jó,tavaly mikor vettem volt hozzá hidratáló is kis kiszerelésben. Viszont most újra elkezdtem használni a bbkrem-ről rendelt Baviphat primeremet, amire kenek egy nappali krémet és fél napig nem fénylik tőle az arcom. mostanában ez a kedvenc kombóm. Bronzosítóból pedig még a Hoola a vágyam, de most a Dallas mellett döntöttem.

    Barbi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Dallas nekem is nagyon tetszik :P ... de igazából az összes Benefit pirosító :D

      Törlés
  8. Igen, igen. A sleek-rose gold nevezetű pirosítóját a nars kistestvéreként szokták emlegetni. Nagyon szép és tartós, és nem utolsó sokban csak 1400 ft a makeup plazaban. Én évek óta használom, és nagyon szeretem :) a primer potion-t szerintem meglehetősen túlértékelik. Nem hinném, hogy extrább hatást vagy tartósságot adnak mint az artdeco szemhéjalapja vagy a mac painterely.a vice 2-ért pedig én is oda vagyok. Pedig abszolút nem lenne szükségem rá, de gyönyörű <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú, ez a Rose Gold tényleg nagyon szép :O Amúgyis tervezek most rendelni a makeuplaza-ból, úgyhogy lehet megrendelem azt is :P Köszi! :)

      Törlés
    2. szerintem az ud alap jobb, mint a mac paint pot-ok, ha valakinek nagyon olajos a szemhéja. én próbáltam a painterly-t, meg más paint pot-ot is alapnak használni, de nekem nem volt elég a tartóssága sajnos. az ud erre a célra sokkal jobb szerintem és az a mennyiség nagyon sokáig elég...

      Törlés