Ha láttad a legutóbbi videómat (ITT), amiben a sminkgyűjteményemet mutatom meg, akkor tudod, hogy mi következik most, ugyanis már akkor kiemeltem, hogy ezek a különleges NYX csillámok valami fantasztikusak, és mindenképp beszámolok nektek róluk részletesebben is. Extrém sminkek, bulis külsők tökéletes kiegészítője lehet a NYX Roll-on shimmer termékcsaládja.

Csillámokkal mindig nagyon nehéz dolgozni, hiszen nem a legnagyobb rend- és tisztaságbarátok. Ha pici tégelyben kapnak helyet, lehetetlen úgy használni őket, hogy legalább egy kicsit ne szórodjon ki. Ha pedig ecsettel vinnéd fel, azt szinte képtelenség tökéletesen kitisztítani utána. Nos ennél a terméknél szerencsére nem áll fenn ez a probléma, ugyanis egy nagyon praktikus "görgős" kiszerelésben kapott helyet, így használatkor csak végig kell gurítanunk a megfelelő helyen, és szép, egyenletes mennyiségben adagolja számunkra a csillámot.
A 16 elérhető árnyalat közül én 9-ről tudok nyilatkozni. Ahogy láthatjátok, elég széles a színválaszték, az élénk, feltűnő árnyalatoktól kezdve a neutrálisabb színekig bátran válogathatunk. Használhatjuk őket önmagukban, de akkor is, ha csak egy kis extra csillogást szeretnénk még pluszban a szemhéjpúderünkre. A finom szemcséjű csillámok mellett egy púderes alapszínnel is rendelkeznek, emiatt sokkal egyenletesebb a felvitel. Ez alól szerintem egyetlen kivétel a fehér, Platinum árnyalat, ami a többivel ellentétben meglehetősen porzik, és alapszínt sem igazán ad, csak sok-sok csillámot. A porzás probléma egyébként mindegyik színnél jelen van, csak ennél sokkal erőteljesebben, így ha a szemedre szeretnéd használni, érdemes először azzal kezdeni, mert lesz ami lepotyog bőven, de miután eltávolítottad a felesleget, a többi rész biztosan tapad a bőrre.
Ha erősebb végeredményt szeretnél, bátran használhatod közvetlenül a szemhéjon is, de ha csak egy kis extra csillogásra vágysz, érdemes a kézfejre tenni belőle egy keveset, és onnan egy ecsettel vagy akár az ujjaddal ütögető mozdulatokkal felvinni a megfelelő területre. Nemcsak szemre, hanem arcra és testre is használható.
Sajnos a csillámos termékeket mindig nagyon nehéz bemutatni, hiszen képeken nem látható a különleges, színjátszós ragyogásuk, amit az eltérő fényviszonyok csak még jobban felerősítenek. Ha szeretitek az extrémebb csillogást, mindenképp kötelező kipróbálni!
![]() |
természetes fénynél |
![]() |
lámpafénynél |
![]() |
Balról jobbra: 16 Walnut Noix, 14 Salmon Saumon, 13 Chestnut Chataigne, 12 Platinum, 11 Almond Amande, 10 Blue, 09 Purple, 05 Mauve Pink, 04 Onyx |
Ti szeretitek a csillámos sminkeket?
A lila gyönyörű. ^^
VálaszTörlésAnnyira szépek 😍 tegnap nèztem a smink szekrényes vidit ès olyan sok szép smink cuccaid vannak hogy csak ámultam 😄
VálaszTörlésTegnap néztem a sminkszekrényes vidit és annyi szép smink cuccod van hogy csak ámultam 😄 de ezek annyira gyönyörűek 😍
VálaszTörlésAtyaég, de gyönyörűek:o
VálaszTörlésKülönösen a világoskék, azért megvesztem! :D
ezeket hol lehet beszerezni? nagyon szépek.
VálaszTörlésezeket hol lehet beszerezni? nagyon szépek.
VálaszTörlés