2015/10/02

10 Tipp a jobb alvásért


Sok olyan ismerősöm van, aki felesleges időpocsékolásnak érzi az alvást. Nos, én pont a másik csoportba tartozom, ugyanis imádok aludni! Nemcsak az alvást szeretem, hanem a vele járó rutint is. A lassú lefekvéshez való készülődést, a tompuló fényeket, hogy a nap végére minden szép lassan a helyére kerül. Ha mindig kialvatlannak tartjátok magatokat, és nehezen megy az elalvás, akkor ez a lista nektek szól!


1. Feküdj le mindig ugyanabban az időben!
És ez az állítás a reggeli kelésre is igaz. Persze nem tudunk minden este egy megadott időponthoz ragaszkodni, a lényeg, hogy ne legyenek több órás kilengések a napjaink között. Mivel egy felnőtt szervezetnek 7-8 óra alvásra van szüksége, az ébredési idődtől függően találd meg, hogy mikor kellene ágyba menned, és próbáld ezt a lehető legjobban betartani. Hétvégén se engedj az ágyad csábításának, egy extra fél óránál többet ne tölts benne!




2. Tedd az ébresztőt távol az ágytól!

Mindenkinek ismerős a helyzet, hogy az ébresztő megszólalása után már az első másodpercben megnyomjuk a szundi funkciót, ezt egészen addig ismételve, míg már csak a reggeli kávénkat kihagyva tudunk elindulni. Helyezd el az ébresztődet az ágyadtól minél messzebb, hogy biztosan fel kelljen kelned ahhoz, hogy kikapcsold. Ha már egyszer kikerültél az ágyad melegéből, és megtetted a nap első lépéseit, sokkal könnyebben megy majd a folytatás.



3. Legyen esti rutinod!
Ha úgy érzed, nehezen hangolódsz át esténként a pihenésre, érdemes rászánni az időt arra, hogy lefekvés előtt legalább egy fél órát magadra fordíts, anélkül, hogy bármi máson kattogna az agyad. Tegyél be egy kellemes zenét (Spotify-on szuper pihentető playlistek vannak!), és gyújts meg egy gyertyát. Válaszd ki a másnapi ruhádat, hogy reggel ezzel ne kelljen már foglalkozni, és készítsd elő az ágyat a lefekvéshez!



4. A levendula csodákra képes!

Az illatok mindenkire hatással vannak, akár tudatosan használjuk őket, vagy csak a kedvenc testápolónk részeként lépnek velünk kapcsolatba. Az esti zuhanyzás részeként használj valamilyen levendulás terméket, ez egészen biztosan segíteni fog abban, hogy ellazulj. Választhatsz ilyen tusfürdőt vagy épp fürdősót, de akár egy levendula illatú gyertya is segíthet a relaxálásban.


5. Tekerd le a fűtést!
A rossz idő és a fűtés szezon közeledtével különösen fontos a megfelelő hőmérsékletre odafigyelni. Az alváshoz ideális 18 fok körül van, így éjszakára érdemes a fűtést alacsonyabb fokozaton működtetni, mint napközben. Sokkal kipihentebben ébredsz majd, ha az éjszaka folyamán nem keltél fel arra 10 percenként, hogy egy újabb takaró réteget dobj le magadról. Inkább használj egy extra plédet, hogy melegen tartsd magad, de a levegő maradjon hűvösebb!


6. Viselj szemmaszkot!
Ha már hajnalban felébredsz az első fénysugárra, és nem tudod semmilyen sötétítővel sem tökéletesen kizárni az erősődő fényt, hordj szemmaszkot alváshoz! Elsőként kicsit nehéz hozzászokni a viseléséhez, de ki ne akarna Audrey Hepburn módra kikászálódni reggel az ágyból?

7.  Tervezd el a másnapodat korábban!
Biztosan veled is megesett már, hogy lefeküdtél, becsuktad a szemed, és vadul elkezdted tervezgetni a másnapodat. Szinte megírtad már fejben a bevásárlólistát, és azt is eldöntötted, hogy másnap este milyen filmet nézz meg. Bár lehet, hogy ezzel sokkal felkészültebbnek érzed magad, de érdemes ezt a rutint korábbra időzíteni. Akár írhatsz egy listát is a másnapi teendőidről, így nem kell majd attól félned, hogy reggel nem jut eszedbe, amit éjjel kiagyaltál. Próbálj meg úgy lefeküdni, hogy amin gondolkoznod kell, az már csak a bárányok számlálása.


8. Némítsd le a telefonodat!
Nem elég, hogy napközben folyamatosan online vagyunk, az értesítés rengeteg az éjszaka folyamán sem áll le. Nincs is rosszabb annál, mint hajnalban arra ébredni, hogy melyik Facebook ismerősödnek van épp születésnapja, vagy hogy megérkezett a szokásos körlevél az épp aktuális drogériás akciókról. Lefekvés előtt némítsd le a telefonodat, vagy tedd is az ágyadtól minél messzebbre, ha nem tudod megállni, hogy éjszaka is csekkold az üzeneteidet. Ha egyszer hozzászokik a szemed a telefonod erős fényéhez, nehéz lesz már újra elaludni.


9. Ne aludj TV mellett!
Egész biztosan mindenkinek van olyan ismerőse, aki csak úgy tud elaludni, hogy közben megy a TV. Sokan a villódzó fényre vagy a hangra esküsznek. A valóságban ez csak megszokás kérdése. Az első néhány napban fura lesz hosszászokni a teljes csöndhöz, de hosszútávon sokkal kipihentebben fogsz ébredni. Az esti csönddel azt üzened a testednek és az agyadnak, hogy itt az idő a pihenésre, míg a folyamatos impulzusok ébren tartják az érzékeidet, és sokkal nehezebb lesz kikapcsolnod.


10. Max. 25 perc szundi!
Ezt a pontot nekem is nehéz betartani, ugyanis ha van egy minimális időm is a délutáni szundira, én egész biztosan kihasználom. Ezzel szerencsére nincs is semmi gond, ugyanis számos kutatás kimutatta, hogy a délutáni szundi összességében fokozza a produktivitást, viszont csak akkor, ha nem lépjük túl a 25 percet! Így ezt szem előtt tartva dőljetek le a kanapéra!



Ti milyen alvás segítő módszerre esküsztök?

7 megjegyzés

  1. Oh én arra tettem fel az esküm, hogy nincs TV a szobámban vagy három éve. Valahogy nem igénylem, és ez nem is gond szerintem.
    Másrészről örülök neki, hogy én mindenhol képes vagyok aludni :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon hasznos bejegyzés,Fruzsi! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem sosem volt gondom az elalvással, csak akkor szokott az lenni (ritka esetekben), amikor sehogy se jó a paplannal való betakarózás. Vagy kint van a vállam, vagy a hátamon érzem a hideget, vagy a lábujjaim látszódnak ki. Ilyenkor egy kicsit nyűgös leszek, de az esetek többségében megtalálom a tökéletes pozíciót, amikor kényelmesen el tudok aludni.

    Az ébresztővel nekem és a húgomnak sosem volt gondunk, mivel galériánk van, így amikor hétköznap megszólal az a nem tetsző zene rögtön lerobogunk a létrán, hogy elnémítsunk a telefont, aztán már nem akarunk visszabújni az ágyunkba, hiszen magunk is tudjuk, hogy reggeli-fürdő-öltözködés-suli.

    Tudni kell rólam, hogy, ahogy hétköznap hozzá szokom a korán kelésekhez úgy kattan ez be a hétvégékbe is. Nagyon ritkán elalszom 9-10 óráig is. (egyszer esett meg velem a 11 is) Gyakrabban ilyen 5-6-7 vagy akár 8 órai kelések. Számomra annyira nem szokott fura lenni, de a későn kellőknek az lehet. (:

    VálaszTörlés
  4. Az elalvással szerencsére nincs problémám, az esetek 99%-ban szinte úgy dőlök be az ágyba (kis túlzással persze) és elég hamar el tudok aludni. :)
    Régen viszont volt egy olyan időszakom, amikor nagyon nehezen sikerült álomba merülnöm. Ekkor citromfüves illóolajat párologtattam és az segített elnyugodni, majd elaludni, szóval ezt bátran ajánlom mindenkinek.
    Nekem amúgy a legnagyobb segítséget az alvós szemüveg/szemmaszk adja, mert a fény eléggé zavar, éppen ezért a tv sem megy elalváskor. :)

    VálaszTörlés
  5. én nem tudok aludni az iskola miatt mert idegeskedek hogy valamit nem csináltam meg vagy nem tanultam meg.

    VálaszTörlés
  6. És mi van akkor ha én hozzá vagyok szokva h csönd van valahol (más házában) meg valami kattog,csörömpöl,akármi????

    VálaszTörlés