2015/04/13

Utazz velem - Isztambulban jártam


Aki követ Facebookon vagy Instagramon (@vfruzsi), az tudja, hogy múlt héten egy kis kirándulást tettem Isztambulban. Mivel rengeteg csodaszép dolgot láttam, ezért úgy gondoltam, hogy szinte kötelességem, hogy valamilyen formában beszámoljak erről az utazásról. Sajnos képek és írás alapján nem lehet átadni az élményeket, de remélem nektek is lehetőségetek lesz majd egyszer, hogy élőben is megcsodáljátok ezeket a látványosságokat. :)


The Grand Bazaar
Az Isztambul belvárosában található Nagy Bazár kupolás alapjait még a 15. században építették, majd szép lassan a környező utcák is a fedett piac részévé váltak. Közel 60 utca és 3000 bolt várja a napi 250-400 000 látogatót, akiknek tájékozódását megkönnyíti, hogy az üzletek csoportokba rendeződnek. A bazárban egyaránt található bőr, arany és ruha szekció is. Mondanom sem kell, csak kapkodtam a fejem a díszesebbnél díszesebb kirakatok között. A kedvenceim a gyönyörűen festett edények és a díszes lámpácskák voltak. Vásárolni inkább a külső utcácskákban érdemes, ahol gyakran akár harmad áron találhatjuk meg a benti portékát.





Kék mecset
Számomra egyértelműen a leglenyűgözőbb látványosság  a Kék mecset, vagy másképpen Ahmed szultán mecsetje volt. Grandiózus méreteinek köszönhetően azonnal minden tekintetet magára vonz. A Kék mecseten kívül Törökországban mindössze egy másik épület rendelkezik 6 minarettel, így tényleg egy tekintélyt parancsoló épületről van szó. Hatalmas méretei ellenére mindössze 7 év alatt készült el az 1600-as években I. Ahmed szultán parancsára. Nevét az épület belsejét díszítő számtalan kék csempéről kapta. Mivel még ma is mecsetként működik, ezért belépés előtt mindenkinek le kell vennie a cipőjét, ezenkívül a nőknek kötelező viselet a hajat és a vállakat eltakaró kendő is. A különleges hangulatot csak fokozza, hogy a mecset belseje két részre van osztva, melyből egyik a turisták számára van fenntartva, a másik felében pedig férfiak imádkozhatnak. A délutáni imára hívást egészen egyedülálló élmény volt a mecset belső udvarából hallgatni.








Hagia Sophia
A késő ókori építészet utolsó jelentős alkotása, melyet 537(!)-ben kezdtek el építeni, ma már csak múzeumként működik. Hatalmas kupolák, különleges mozaikok és kalligráfiák díszítik belülről. A padló igen méretes márványtömbökből áll, melyekbe az idő múlása már jól látható vájatokat vágott. Külső elhelyezkedése is rendkívül impozáns, ugyanos a Hagia Sophia a Kék mecsettel szemben található. A két épület között fekszik a pompázatos Sultanahmet park, csodás szökőkutakkal, és rengeteg tulipánnal - ami egész Isztambult is díszíti.





Bazilika Ciszterna
A félhomályba burkolózó, föld alatt található Elsüllyedt Palota 532-ben épült I. Justinianus császár parancsára. A különleges víztározó építéséhez más épületek elbontásából szerezték az alapanyagokat. 336 darab oszlopból kettő különleges alapzaton nyugszik, ugyanis az ókori görög szörnyeteg, Medusza fejét ábrázolják, amihez számtalan legenda fűződik.



Fűszer bazár
A szintén impozáns Új mecset szomszédságában található a Nagy bazárhoz hasonlóan nyüzsgő Fűszer bazár is, ahol hatalmas a választék teákból, helyi édességekből és rágcsálnivalókból. Emellett már itt is találkozhatunk tipikus török szuvenírekkel, mint a különleges díszítésű tányérok vagy az arany és ezüst ékszerek.


Boszporusz túra
Jó időnket kihasználva - még így is kesztyűt kellett viselnem - részt vettünk egy másfél órás Boszporusz túrán is, amit mindenképpen ajánlok, ugyanis minden irányból egyaránt csodaszép látványosságok tárultak a szemünk elé. Megkóstoltuk a törökök kedvenc italát, a chait is, ami egy különleges -  számomra még két cukorral is borzasztóan keserű - fekete tea, de ha már ott jártunk, akkor kötelező  volt egy kísérletet tenni vele.




Beyoglu
Isztambul fiatalos kerületét, Beyoglut, főként a Galata torony miatt kerestük fel (háttérben az előző képen), ahová végül nem jutottunk fel, de így is csodás kilátásban volt részünk egy magasabb utcáról. A korábbi képeken látott óvárost a Galata híd köti össze Beyogluval, aminek különlegessége, hogy alsó szintjén éttermek találhatók. Ebben a városrészben szebbnél szebb üzletek várják a turistákat. Nekem egyértelműen a Silk art volt a kedvencem, ahol csodaszép kézműves ékszerek kaphatók. A Home spa nevű boltocskákban pedig feltankultunk a legfinomabb illatú, kézzel készített török szappanokból. 








Ti voltatok már Isztambulban?

18 megjegyzés

  1. Sohasem jártam még Isztambulban, de mindenképpen bakancslistás... A képeid pedig nagyon tetszenek :)

    VálaszTörlés
  2. .remek, kedvcsinalo kepek! En meg nem voltam Isztambulban, csak a repteren transzferen, mar ugy szeretnek oda (is) eljutni :)

    VálaszTörlés
  3. Csodás helyen jártál!! Még én sem jártam itt, de az 5 éves tervben benne van!! :)

    VálaszTörlés
  4. Nálam is fenn van a bakancslistán, gyönyörűek a képek! :)

    VálaszTörlés
  5. Kedvenc városom. :) A Topkapit kihagytad vagy csak nem tették be képet? A palota is páratlan élmény volt nekem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem jutottunk be. :S Az utolsó napra hagytuk, és sajnos nem számoltunk vele, hogy már kora délután bezár. :/

      Törlés
  6. Gyönyörű képek, gyönyörű helyek, nagyon szerencsés vagy! Köszönjük a beszámolót! :)))

    VálaszTörlés
  7. Alig vártam ezt a bejegyzést :) Csodálatos hely, bár bevallom, hogy azt hittem, hogy ilyenkor ott sokkal jobb az idő :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Számunkra is meglepő volt. :D Hiába készültem tavaszias ruhákkal... :D

      Törlés
  8. Május 31.én megyek én is :) borzasztóan várom már*.*

    VálaszTörlés
  9. Wowwww... kedvet kaptam az utazáshoz :)

    VálaszTörlés
  10. De jó! :) Mi május végén megyünk! (Bevallom azt is, hogy nézzük a Szulejmánt! :P )

    VálaszTörlés
  11. Szivesen beugrottam volna melled az egyik kepen!Csodalatos kepek!

    VálaszTörlés
  12. Én még sosem voltam viszont a chai teát imádom de barnacukorral és tejjel kell inni,hogy tényleg finom legyen. ;) Remélem egyszer el mehetek majd én is!

    VálaszTörlés
  13. Én tavaly voltam! Ősz volt de így is nagyon jó idő(bár amikor én ujjatlan felsőben voltam ott bámultak rám a nagy bőrkabátokban :"D) de attól függetlenül élveztem :D

    VálaszTörlés
  14. Én most voltam Isztambulban és mindent láttam amit te és tényleg fantasztikus hely! Nekem még az is nagyon tetszett,hogy még a ilyen kis jelentéktelen tereken meg persze a nagyokon is nagyon finom kukoricát árultak! Egy téren több ilyen kis cucvos is volt!

    VálaszTörlés
  15. Április 20 indulok , már nagyon várom!

    VálaszTörlés