2014/05/27

NOTD - Spring Tenderness


Amikor először megláttam az Oriflame katalógusban ezt a csodaszép árnyalatú körömlakkot, azonnal beleszerettem. Amikor a következő újságban is benne volt, nem is gondolkoztam, azonnal megrendeltem, hiszen ez a szín egyszerűen tavaszt kiált. Legalábbis nekem azonnal a tavasz és a jó idő jut róla az eszembe. Arról nem is beszélve, hogy az üvegcse is milyen szép. Lássuk, hogy hogyan teljesített a Very Me Spring Tenderness zöld árnyalata.


Röviden és törömören: rosszul! Az első réteg szinte meg sem látszódott. Már ez kicsit csalódás volt, de mint tudjuk, a legtöbb lakkból nem elég egy réteg, így ez még nem volt olyan gond. De mikor a második réteg is alig fedett, akkor már kezdett kicsit elmenni a kedvem. Ezen felül borzasztóan csíkozódik, lehetetlen szépen és egyenletesen felvinni. Még a harmadik réteg is csíkokat hagy maga után. Tartóssága is hagy némi kívánnivalót maga után, ugyanis már a második nap után elkezdett lepattogni.

Nagyon csalódott vagyok, mert nagy reményeim voltak ezzel a körömlakkal kapcsolatban. Mindenképp szerettem volna írni róla, hogy megspóroljak nektek egy kisebb pénzkidobást.

Nektem mi a véleményetek a Very me lakkokról?


11 megjegyzés

  1. Fruzsi! Gyönyörű körmeid vannak. Kár a körömlakkért, mert szerintem is csodálatos a színe.

    VálaszTörlés
  2. Oh, de kár! Pedig olyan gyönyörű!:/

    VálaszTörlés
  3. Én is így vagyok ezekkel a lakkokkal, de ha teszek rá csillámos lakkot, úgy annyira nem látszik a csíkozódás, de nekem már egy mosogatástól lejött :(

    VálaszTörlés
  4. Nekem is van egy Oriflame lakkom, de nem a Very me-s hanem a Neo Chic Mint Pear árnyalatja. Színben ugyanilyen, viszont két rétegben teljesen jól fed, és nem is csíkozódik. Tartás szempontjából is átlagos. Most is rajta van a körmeimen, csak matt verzióban :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azzal a lakkal is mindig szemezek, így lehet megérné adni neki egy esélyt. ;)

      Törlés
  5. Nagyon kár érte :( pedig csodaszép a színe .

    VálaszTörlés
  6. Kár érte, mert így képeken nagyon szép!:/

    VálaszTörlés
  7. Kár, hisz a szín valami gyönyörűséges!

    VálaszTörlés
  8. Csodálatos színe van ennek a lakknak!

    VálaszTörlés
  9. Nekem is megvan ez a lakk és ugyan ez a véleményem:( Nekem néha még a 3 réteg is csíkos!De mivel ez a kedvenc színem és a körömlakkárnyalatom megéri szenvedni szerintem!Bár 1 jó órát rá kell szánni:/

    VálaszTörlés
  10. Nekem is megvan ez a lakk és ugyan ez a véleményem:( Nekem néha még a 3 réteg is csíkos!De mivel ez a kedvenc színem és a körömlakkárnyalatom megéri szenvedni szerintem!Bár 1 jó órát rá kell szánni:/

    VálaszTörlés