2014/03/16

Hasznos (és haszontalan) dolgok, amire mindenkinek szüksége van


Born Pretty Store-on nézelődve rá kellett jönnöm, hogy az oldal bár leginkább a körmös dolgokról híres, mégis megtalálható rajta gyakorlatilag a ... "szartól a repülőig" mindig. Először jókat nevettem rajta, hogy mennyi abszurd dolgokat kínálnak, aztán egyre inkább rá kellett jönnöm, hogy nem is olyan haszontalanok ezek, sőt egyre nagyobb szükségét érzem néhány terméknek. Ez az én kis kívánságlistám - azt hiszem a közeljövőben mindegyiket be fogom szerezni -, valamint nektek is szeretnék néhány ötletet adni, hogyan könnyíthetitek meg az életeteket. :)



"Krém kinyomó" - 0.99$ - ITT
A számát sem tudom, hányszor bosszantott már a dolog, hogy nem bírom "kierőszakolni" a maradék krémet a tubus aljáról, amikor tudom nagyon jól, hogy még bőven van benne. Persze ilyenkor jön a jó öreg tubus kettévágás, viszont, akkor már nem rakhatom a táskámba, és mégis csak kényelmetlenné válik így a használata. Már nem sokáig! :)

Fogkefe védő - 0.99 $ - ITT
Amikor utazunk valahová, nincs is annál rosszabb érzés, mint "piszkos" fogkefével fogat mosni. Legalábbis én mindig piszkosnak érzem a fogkefémet, ha csak úgy "meztelenül" fekszik a neszesszeremben a többi dolog mellett. Íme a cuki megoldás rá, ezen kívül a tartó hátoldalán öntapadós korongok vannak, így akár a tárolást is megkönnyítheti.


Bérlet tartó  - 0.79 $ - ITT
Folyamatosan keresem, hogy mi lenne a legcukibb módja egy csúnya bérlet tárolásának. Jelenleg a pénztárcám egyik oldalzsebében tartom a bérletemet, viszont így nagyon macerás mindig előkotorni. Ezzel az aranyos kis tartóval könnyebb lenne a dolgom.


Kábel rendszerező - 0.99 $ - ITT
Mindenki volt már olyan helyzetben, hogy próbálta előhalászni a fülhallgatóját, míg végül egy teljesen kibogozhatatlan kábelgócot sikerült előrántania. Ebből a praktikus kis rendszerezőből hármat is be fogok szerezni: fülhallgatóhoz, telefon töltőhöz és laptop töltőhöz.



Gyógyszeres doboz - 2.23 $ - ITT
Soha nem megyek el úgy otthonról, hogy ne lenne nálam egy mini "utazó patika". Mivel mindig a leglehetetlenebb helyeken tör rám a fejfájás vagy más betegség, ezért mindig van nálam néhány gyógyszer. Ezzel a kis dobozkával könnyedén rendszerezhetjük a gyógyszereinket, utazások során különösen praktikus.


Átlátszó neszesszer - 1.99 $ - ITT
Azt hiszem az eddig leírtakból kezd kirajzolódni bennetek, hogy gyakorlatilag a fél életemet a táskámban hordom, viszont imádok mindent rendszerezni, éppen ezért kisebb nagyobb neszesszerek tömkelege van a táskámban. Ez az átlátszó darab nagyon tetszik, mert átláhatóvá teszi a dolgainkat, és praktikus, hogy az oldala is merevebb az átlagnál.


Vállfa rendszerező - 2.63 $ - ITT
Aki hozzám hasonlóan csak nagyon szűkösen fér el a szekrényében, annak itt  egy praktikus megoldás a problémára. Ezzel a kis akasztóval egymás alá aggathatjuk fel a vállfáinkat, így sok helyet spórolhatunk meg.


Hamburger formájú ételes - 8.20 $ - ITT
Reggelente mindig őrült kapkodásban vagyok, így soha nincs időm otthon reggelizni, ezért mindig előre elkészítem másnapra kajámat, amit útközben, vagy suliban eszek meg. Ez a hamburger formájú ételes nemcsak nagyon vicces, de három tárolóból áll, valamint kés és villa is jár hozzá.



Jegyzetfüzet - 3.94$ - ITT
Bár legtöbbször a telefonomba jegyzek fel dolgokat, mégis mindig van nálam jegyzetfüzet. Most épp egy új darabot keresgélek, és azt hiszem, ebben megtaláltam a tökéleteset. 



Alma formájú post-it - 0.99 $ - ITT
Az asztalomon mindig van post-it, legtöbbször ide írok fel apró dolgokat, emlékeztető gyanánt. Akinek az alma nem lenne kedvence, van még körte és dinnye, de írhattok akár egy maci hasára is, óriási választék van post-itekből.


Nektek melyik a kedvencetek? 
Mi a legpraktikusabb dolog a tulajdonotokban?


bejegyzés teljes egészében a saját véleményem alapján íródott, semmilyen juttatást nem kapok emiatt a Born Pretty Store-tól.

17 megjegyzés

  1. A krémkinyomó és a fogkefe védő a kedvencem. :DD Haláli dolgok:D

    VálaszTörlés
  2. De jópofa dolgok ezek! :D Simán elfogadnám mindet :P

    VálaszTörlés
  3. A vallfa rendszerezo helyettesitheto a colas/soros nyitofulekkel.abbol meg akar az utcan is talalsz :)

    VálaszTörlés
  4. Egyértelműen a krémkinyomó. Kell! :)

    VálaszTörlés
  5. krémkinyomóm van. :D hát inkább dísz mint kérmkinyomó :D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon aranyos kis dolgok ezek,de én a vállfa rendezőre tudok egy olcsóbb megoldást.Az energia italokon amivel ki kell nyitni,sajnos nem találtam hirtelen meg azt a képet s most így nem tudom elmagyarázni de holnap megpróbálom megkeresni:)

    VálaszTörlés
  7. Szia! Vehetsz a drogériában olyan fogkefét aminek van védőtokja és a fogkefe "feje" nem lesz koszos. 3-400Ft (a kefével együtt az ára), de eleve van a tipikus műanyag tok is ami az egész kefét védi, nem új találmány már kb. 30éve létezik és olcsó.
    A többi terméket már láttam az ebayen jóval olcsóbban.
    Krémkinyomót (persze nem ilyen gyerekeset) használnak a fodrászok is, biztos hasznos kül. nem használnák.
    Aranyos dolgokat szedtél össze, de ezek nélkül mind lehet élni. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze mind nélkül lehet élni.. Én is így voltam vele először, de minél többet nézegettem, annál inkább érzem, hogy kellenek nekem. :D
      Ezen az oldalon is van olyan tök, ami az egész fogkefét takarja, de nekem ez a macis sokkal jobban tetszik. Ilyenkor élem a másik gyerekkorom. :D
      Nyilvánvalóan nem új felfedezések és találmányok ezek, én sem ezt mondom...

      Törlés
  8. De cuki dolgok :) A noteszeket én is nézegettem már, de aztán mégsem rendeltem meg.

    VálaszTörlés
  9. A bérlettartóval nem fogsz jól járni. Az ázsiai országok többségében elektronikus "bérletet" használnak. Olyan műanyag kártyát, mint a beléptetőkártyák. Ezt arra (a vastagságra) tervezték. A bérleted a diákkal ki fog esni belőle, mert túl vékony.

    VálaszTörlés
  10. Nagyon cuki dolgok! :) A noteszokat én megrendeltem, de ebayről! :)

    VálaszTörlés
  11. A vállfa rendszerezőre én is a korábban már ajánlott módszert ismerem. Egy dobozos cola nyitóját kell letépni, azon ugye van egy vagy két lyuk, és azt átbújtatni mindkettő vállfa fején. Az itt mutatott persze sokkal dekoratívabb.

    Az ilyen egyszerű bérlettartókat én nem szeretem, attól tartanék, hogy elvész, olyan kis vékony, és nem is szép. Ezért én is a tárcámban tartom, de abban direkt van egy ablakos rekesz, azért elég kettényitni a tárcám, és már látható. Én az iratokat és a pénzt külön tárcákban tartom, egyrészt, hogy ne lengessem mindig a pénzemet is, másrészt, hogy kisebb legyen az esély, hogy elhagyom őket. Az irattartó tárcámat a Mangoban vettem még sok évvel ezelőtt, de már egy ideje keresem az utódját, mert itt-ott megkopott. Most a Parfois honlapján láttam szép tárcákat, amikben végre van ilyen ablakos tartó is.
    Ill ebayen is találni, linkelek egyet, hátha megtetszik az ötlet:
    http://www.ebay.com/itm/161180757780?var=460247926170&ssPageName=STRK:MEWAX:IT&_trksid=p3984.m1423.l2649

    meg még egy:
    http://www.ebay.com/itm/301034583575?var=600176688692&ssPageName=STRK:MEWAX:IT&_trksid=p3984.m1423.l2649

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A krémkinyomónak köszi a linkjét, így már tudom, milyen néven érdemes keresni.

      Ez milyen jó, xD ilyenre minden háztartásban szükség van:
      http://www.ebay.com/itm/White-Automatic-Toothpaste-Dispenser-5-Toothbrush-Holder-Set-Wall-Mount-Stand/271354133740?_trksid=p2045573.c100034.m2102&_trkparms=aid%3D555012%26algo%3DPW.MBE%26ao%3D1%26asc%3D20131003150253%26meid%3D5545871958202617680%26pid%3D100034%26prg%3D20131003150253%26rk%3D1%26rkt%3D8%26sd%3D350997466083

      Törlés
  12. ízlések és pofonok, hogy kinek mi tetszik, vagy mit tart hasznosnak... Aranyos ez a gyűjtemény:) Bár ha fizetnének, se kéne egyik sem, de azért aranyos. (Jajj, már megint tök öregnek érzem magam...)

    VálaszTörlés
  13. A fogkefevédő hasznos, bár én mindig inkább belerakom egy zacskóba, nem dobom csak úgy a táskámba, neszeszerembe, de ez nagyon édi. :D A kábeltartót nem tudom mennyire használnám, de nagyon aranyos, a notesz hasznos és én is mostanában keresek újat :)

    VálaszTörlés
  14. hello ,everyone ,if you are interested in reviewing our nail art items please feel free to contact us via blog@bornprettystore.com
    You can also follow us on instgram:@bornprettystore

    VálaszTörlés
  15. our tumblr account :http://bornpretty2014.tumblr.com/

    VálaszTörlés