Eveline SOS Pure Control - Pattanásokra és az utáni foltokra hidratáló krém |
Az utóbbi időben a bőröm teljesen kifordult önmagából. Mindig is nagyon örültem neki, hogy nyugodtan kimondhattam, hogy nincs kifejezetten problémás bőröm. Nincsenek pattanásaim, nem zsírosodik a bőröm stb. Sajnos ez most teljesen a visszájára fordult. Gyakorlatilag úgy érzem, mintha most léptem volna a kamaszkorba, ami azért elég aggasztó. Bízom benne, hogy csak ez az extrém meleg borította fel a bőröm normális kis életét, és hamarosan minden helyreáll. Így most nagy erőkkel keresek mindenféle olyan terméket, amik célzottan ezekre a problémákra vannak kitalálva, egyik ilyen az Eveline SOS Pure Control hidratáló krém pattanásokra és az utáni foltokra.
Annak ellenére, hogy még soha az életemben nem fordítottam ekkora figyelmet az arcbőröm ápolására semmi javulást nem látok magamon. Egyrészt sokkal könnyebben zsírosodik a bőröm mint eddig, ez különösen a T-zónámra igaz. Az orrom és az arccsontom közti apró területre is szintén igaz, de itt még pluszba nagyon tágak a pórusaim. Viszont ami az igazi probléma, az a homlokom. Telis-tele van egészen apró mitesszerekkel. Ezek főként akkor látszódnak, ha megfeszítem a homlokomon a bőrt, és látni, hogy nagyon nem egyenletes. Tehát ezek szabad szemmel nem láthatóak, viszont ezekből lesznek a szép kis pattanások. Így ezzel el is értünk a legnagyobb gondomhoz. Most a homlokomat sajnos több pattanás is csúfítja. Ami az igazi nagy gond ezekkel, hogy szerintem nekem vannak a világon a legmakacsabb pattanásaim. A normális az lenne, hogy megjelenik, 1-2 nap alatt besárgul, kinyomható lesz, 1-2 nap alatt eltűnik a nyoma, és kész, end of story. Ezzel szemben az én pattanásaim akár heteken keresztül is "érlelődnek", és gyakorlatilag a pirostól egészen a lila színig átmennek, és gyakran nem is sárgulnak be, hanem egyszerűen így jól érzik magukat. Az egy dolog, hogy ez hihetetlenül csúnya, de még fáj is. Nagyon lassan szívódnak fel, akár több hétig is eltart a gyógyulás. Már rengeteg terméket kipróbáltam ezekre a problémákra, de még semmi sem vált be 100 %-osan. Ha valakinek hasonló problémái vannak, és tud bármilyen megoldást, akkor mindenképpen írja meg nekem!
Így az utóbbi időben az egyik elkeseredett vásárlás követte a másikat. Néhány hete használom az Eveline pure control hidratáló krémet, ami kifejezetten pattanásokra és az utáni foltokra lett kifejlesztve.
Amit a krém ígér:
- Csökkenti a mitesszerek láthatóságát és nyugtatja az irritációt
- Hidratálja, mattítja és kisimítja a bőrt
- Segít a pattanás utáni foltok elleni küzdelemben
- Sminkalapként is tökéletes
Az első negatívum rögtön a termék illata. Sajnos elég erős, tipikusan pattanási elleni gélekre emlékeztető illata van, nagyon érződnek benne a kemikáliák. Viszont én ezzel igazából úgy vagyok, hogyha ez az ára, hogy hatékony legyen, hát jó, elviselem. A krémnek nagyon könnyű textúrája van, egyszűren szét lehet oszlatni az egész arcon. A beszívódása nagyon gyors, abszolút alkalmas sminkalapnak is, jól lehet rá sminkelni. Amint beszívódik a krém, azonnal kifejti a mattító hatását. Már rengeteg mattító terméket próbáltam ki, de még egyik sem volt ilyen hatásos mint ez. Amellett, hogy szuperül hidratál, teljesen matt lesz tőle az arcbőröm akár egész nap. Ahogy ígérik, tényleg kifejezetten puha és selymes lesz tőle bőr. Sajnos a pattanás utáni foltjaimmal nem igazán tudott mit csinálni. Kicsit meggyorsította a folyamatot, de a változás nem drasztikus.
Összességében egy jó kis terméknek tartom. Mattítás szempontjából egyértelműen csillagos ötös, viszont a pattanásaimmal és a pórusaimmal nem igazán tudott mit kezdeni. Akinek a bőre hajlamos a zsírosodásra, mindenképpen próbálja ki. Pattanásokra nekem nem igazán vált be, de mint már említettem ez nálam nagyon szélsőséges, tehát a "mezei" pattanásokra lehet, hogy jó.
(899 Ft a Rossmannban.)
Ha eddig nem foglalkoztatott a bőrápolás ezen része, ajánlom a következő bejegyzéseket:
VálaszTörléshttp://sminkesmas.blogspot.hu/2012/09/pattanas-korpas-szeborrea-es.html
http://sminkesmas.blogspot.hu/2013/01/rengeteg-levelet-kapokborproblemak.html
Kiindulásnak jó, ha elolvasod, így könnyebben meg tudod határozni, mi is a bőröd problémája, és találhatsz itt néhány tippet is, ami segíthet azt orvosolni. Problémás bőrűként nekem rengeteget segített a napi bőrápolási rutinom kialakításában és a bőröm szebbé tételében.
Köszi szépen, hasznos kis posztok! :)
Törlésaz én ragyáim is ilyen makacsak...hál'istennek nagyon ritkán vannak, de ha kibújik egy akkor az hetekig ott díszeleg...legalábbis ha nem csinálok vele semmit, de nekem nagyon bevált a Naturland szaliciles cinkpaszta - ez eredetileg egy hámosító kenőcs de nekem a ragyák leszárítására is nagyon bevált! pár nap alatt leszárítja az undormányokat. És természetesen a sebekre hegekre is nagyon jó. Pár száz forint, patikában lehet kapni - egy próbát megér szerintem ;)
VálaszTörlésKöszi szépen, szerintem ki fogom próbálni, mert szerintem hasonló cipőben járunk. :)
TörlésKecsketejes szappanokat próbáltál már? Ha teheted akkor inkább házit válassz, mint gyárit. Nagyon jó arctisztító. Amilyen nekem van, abba rózsavíz is van keverve, azóta hogy használom lekopogjam elég jó állapotba van a bőröm.
VálaszTörlésKöszi a tippet :) Ilyet hol lehet beszerezni?
TörlésNekem személyes ismeretségem van, de egyébként kézműves vásárokban gyakran előfordulnak. A gyárit meg a legtöbb drogériában megtalálod, de azokat én nem igazán ajánlom, elég sokan panaszkodnak rájuk, hogy inkább ártanak, de azt még nem próbáltam.
TörlésUtána néztem a neten, hogy honnan tudnál rendelni. http://kecsketejszappan.viltor.hu/
Remélem tudtam segíteni. :)
Köszi :)
Törlésa dmben vannak, és azt biztosan tudom, hogy házi, mert a barátnőm keresztanyja csinálja, átlátszó zacsikban vannak , a himalája sós a legjobb! : )
Törlésköszi :)
TörlésÉn bioboltban vettem egyszer kecsketejes szappant.
TörlésTudom még ajánlani az Ilcsi fekete szappanját. Ha van kozmetikus ismerősöd, akkor érdeklődj nála. Ilcsi terméket sajnos csak kozmetikusok tudnak vásárolni.:(
Nekem eddig a Vermix szárító keverék volt a leghatásosabb. Gyulladt pattanást hamar megérleli, a kinyomott helyét pedig segít begyógyítani.
VálaszTörléshttp://kremmania.hu/kremek/egyeb-vermix-szaritokeverek
Köszi, utánanézek :)
Törléskb. 1 éve használom és eddig ezzel vannak a legjobb tapasztalataim :)
VálaszTörlésMost próbáltam a Synergen Anti-pickel maszkját /2 adagos tasakban lehet kapni/
elsőre az is jónak tűnik :)
Pont ezzel a krémmel eggyütt vettem meg a Synergen maszkot, de nekem nem igazán vált be. Égeti az arcomat..:S ( még ha a pattanásaimat égetné le... :D )
TörlésHát ez nekem nem ért semmit sem :S Én mattító hatása miatt vettem, de csak rosszabb lett tőle...annyi a pozitiv hogy "mintha" hidratálna egy kicsit, meg frissnek éreztem magam felkenve, de éjszakára nem vált be mattítónak se nappalra, úgy kb..10 percig bírta. Az állaga borzasztó, kevés kell belőle, ha sokat kensz hurkákban jön le.
VálaszTörlésNem lehet, hogy hibás terméket vettél? Legalábbis ennek tökéletes az állaga, meg ha hurkákba jön le, az valami nagyon rosszról árulkodik. Nekem abszolút nem voltak ilyen tapasztalataim vele.. :S
TörlésÉn az arclemosó/bőrradír/arcmaszk 3 az 1ben termékét használom a márkának, és nekem teljesen bevált. Az én bőröm is teljesen megzavarodott ettől a melegtől. :(
VálaszTörlésNa azt lehet megnézem magamnak akkor :P
TörlésEttől a melegtől nekem is kijött 3 pattanás, ami az éves kvótát ki is merítette :D Remélem helyrejön nekem is, én éjszakára sudocremet kenek fel, az is jól hámosít, és nyugtatja is a bőrt :) Ezen kívül ami nekem bevált még az az oriflames teafaolajos rozmaringos ecsetelő is bejött :) (nekem is fájdalmas, és lassan érik be)
VálaszTörlésAz Oriflames ecsetelő nekem is megvan, de ezzel a helyzettel már sajnos az sem tud mit kezdeni... :S
TörlésÉn az eredeti koreai bb krémeket ajánlom, nekem ezek hozták rendbe a bőrömet. A BRTC Blemish Recover Balmja egy csoda. :)
VálaszTörlésKöszi! :)
TörlésPattanásokra amik nekem a legjobban beváltak, miután teljesen kiábrándultam a drogériás termékekből, az a Svédcsepp, teafaolaj és a legújabb kedvencem, amit tényleg nagyon ajánlok, az a Cytovital nevezetű krém (hamarosan tervezek róla egy posztot). :)
VálaszTörlésVárom a posztot :P
Törléshttp://kremmania.hu/kremek/balea-holt-tengeri-maszk nekem nagyon bevált,igaz csípett az elején, de 2-3perc alatt elmúlt. Én csak a fele zacskót kentem fel egy használatra. Amúgy ezek a baleás maszkok kb 200 forintba kerülnek, szóval szerintem megéri benézni érte a dm-be. :)
VálaszTörlésKöszi, ki fogom próbálni :)
TörlésIsmerős az érzés !! Rengeteg mindent kipróbáltam, és összeszedtem én is egy posztban, hogy nekem mi vállt be.
VálaszTörléshttp://divat-mania.blogspot.hu/2013/02/segitseg-pattanas-mit-tehetunk-ellene.html
Ha gondolod nézd meg! xoxo:Yvett