2013/04/14

Glamour napok szerzeményei - 2013

Image Hosted by ImageShack.us

Sziasztok! Tegnap én is elintéztem a kis Glamour-napi vásárlásomat. Már nagyon vártam, mert idén még egyszer sem voltam vásárolni (magam sem tudom hogy lehet), úgyhogy már nagyon érett ez a kis tavaszi gardrób-frissítés.
Igazából visszagondolva a tegnapi napra lassan már nem is vagyok biztos benne, hogy megéri-e az egész Glamour-napok dolog ezt az óriási felhajtást. Igazából egy helyen sem vettem, olyan értékű ruhát, aminél számottevő lett volna a 20 %, és szerintem ezzel a legtöbb ember így van. Ennek ellenére is olyan brutális mennyiségű ember volt az Arénában, hogy fél órát kellett körözni a parkolóhelyért, aztán arról ne is beszéljünk, hogy mi volt az üzletekben. Több 10 méteres sor mind a kasszáknál, mind a próbafülkéknél. Az összes ruhát próba nélkül vettem meg, és bíztam a szerencsében.
Összességében szerintem sikerült jó dolgokat beszereznem, de nincs bennem olyan nagy katarzis élmény, hogy ezt a Glamour-napoknak köszönhetem. Ezzel csak én vagyok így?
Tehát a célom az volt, hogy jól hordható tavaszi-nyári ruhákat találjak. Megpróbáltam inkább kihasználhatóbb alapdarabokat venni, szerintem ez nagyjából is sikerült.

Image Hosted by ImageShack.us

A New Yorkerben vettem ezt az egyszerű pamut szoknyát. Nagyon szeretem az ehhez hasonló gumis derekű, pörgős fazonokat, mert nagyon kényelmes, és szinte mindenhez passzol. Egy toppal vagy polóval máris ready-to-go. A színe különösen tetszik, igazi tavaszi, cukorkás árnyalat.
Eredeti ára: 2390 Ft  Kedvezmény - 478 Ft

Image Hosted by ImageShack.us

Szintén a New Yorkerből van ez a szuper peplum felső. Már nagyon régóta vágytam egy ilyen darabra, de eddig nem voltam biztos benne, hogy jól állna nekem ez a fazon. Mivel próba nélkül hoztam el, kicsit izgultam, hogy milyen lesz. Szerencsére szerintem nagyon jól áll, legalábbis úgy érzem, hogy valamennyire nőiesebb lett benne az alakom, így vékonyabb lányoknak csak ajánlani tudom ezt a fazont. Egyértelműen ez a kedvenc darabom!
Eredeti ára:  2990 Ft Kedvezmény - 598 Ft

Image Hosted by ImageShack.us

A New Yorkeren kívül a H&M-ben jártam még. Onnan hoztam ezt a szuper virágos felsőt. Nagyon tetszik felül az ejtett szabása. Ez akciós termék volt, ezért nem volt rá érvényes a kupon.
(Egyébként én nem vettem észre, hogy a H&M kuponnál rá lett volna írva, hogy az akciós termékekre nem érvényes a kedvezmény. Vagy rajta volt? )
Ára: 1500 Ft

Image Hosted by ImageShack.us

Nem éppen tavaszi, de jött velem ez a khaki színű póló is. Már van egy citromsárga és korall H&M basic pólóm, és egyszerűen imádom az anyagukat, úgyhogy nem volt kérdés, hogy ez jön velem haza. Sajnos már csak ez a szín volt, de szerintem így is bőven lesz rajtam. Ha látok belőle legközelebb is, hozom a következő szítnt. :P
Eredeti ára: 1290 Ft Kedvezmény: - 258 Ft

Image Hosted by ImageShack.us

Szintén H&M basic ez a csíkos ruha. Itt is joban örültem volna kicsit vidámabb színűnek. De kiegészítőkkel jól fel lehet majd dobni. Citromsárga blézerrel viselném.
Eredeti ár: 2990 Ft Kedvezmény: 599 Ft


Image Hosted by ImageShack.us

Szintén akciós volt a H&M-ben ez a pink rövidnaci. Nagyon tetszik az anayaga, szuper tartása van.
Ára: 1500 Ft

Image Hosted by ImageShack.us

Bár most kozetikumokra szuper kedvezmények voltak, én most elsősorban ruhákat akartam venni, így nem nagyon jöttem velem haza sminkes cucc. Mindössze ezt a Lovely korrektor hoztam magammal. Az ára miatt úgy voltam vele, hogy adok neki egy próbát hátha beválik, sokat nem veszíthetek.
Ára: 299 Ft

Ennyi lett vola az én kis Glamour-napos zsákmányom. Szerintem jó vételt csináltam. :P Még a kívánságlistám élén van most egy fekete blézer és egy loafer.

Ti miket vettetek? Melyik üzlet kínálata volt a legjobb?

8 megjegyzés

  1. Ez a H&M-es csíkos ruha nekem is megvan, és imádom! :)
    Amit terveztem, azt sikerült megvenni, így mindegyik üzlettel elégedett voltam. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A ruháról mindig a tengerpart jut eszembe, mert bár nem sötétkék, nekem mégis olyan matrózos :P

      Törlés
  2. szerintem a 20% akkor éri meg, ha viszonylag nagy tételben vásárolsz. én pl vettem a H&M-ben egy táskát és négy felsőt, ennyinél már számít. meg leárazva egy piros magas derekú rövidnacit, imádom!=) mindent vettem, amit akartam, elégedett vagyok a vásárlásommal.=) azt viszont nem tudtam hovatenni, hogy a C&A-ban a kilométeres sor ellenére is csak egy kasszát voltak képesek kinyitni, mindenhol máshol legalább 2 volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, volt néhány érdekes dolog. A H&M-ben sikerült pont olyan sorba beállnom, ahol a csajszi gyök2-vel rakta be a ruhákat a szatyorba.. A Rossmannban szintén a kilométeres sor ellenére egy kassza üzemelt.. Hát nem értem..

      Törlés
  3. A kupont a "más akciókkal nem vonható össze" mondat miatt nem használhatjuk fel a leárazott illetve kerekáras darabokra sajnos :( Én is megjártam a H&M-et, külön kellett beütnie a csajszinak a kedvezményes felsőt amit találtam - ennek az árát 3x ütötte el, így kezdett szépen felgyűlni mögöttünk a sor, klafa volt!
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, igen tudom, hogy ez az a bizonyos szöveg, de szerintem a H&M kuponon ez nem volt rajta.. de végülis mind1 :D így is jól jártam :D

      Törlés
  4. A pink sort nagyon szuperül néz ki! Nekem is sikerült lecsapnom pár dologra, végre találtam egy pöttyös nacit is magamnak és kozmetikumok terén is feltankoltam. :)

    VálaszTörlés