TESZT: MAC Retro Matte folyékony rúzsok

2017/05/03

Néhány hete csomagom érkezett a MAC-től, amiben különleges ajak újdonságaik, a Retro Matte folyékony rúzsok lapultak. Mivel eddig még soha nem volt MAC termékem, és ráadásul ajak kencékről van szó, rögtön nagyon kíváncsi lettem, hogy hogyan fognak teljesíteni. Ezért teszt alá is vetettem őket, most pedig jöjjön a véleményem! 


Balról jobbra: Young Attitude - Uniformly fabulous - Ess-presso - Simply smoked - Flesh Stone - Café Au chic - Dash O' Spice

A Retro Matte folyékony rúzsok széles választékban, 31 árnyalatban kaphatóak, és ahogy láthatjátok én alapvetően természet inspirálta, főként barnás árnyalatokat kaptam. Ennek egyébként először kifejezetten örültem, mert szeretem a természetes, nude árnyalatokat, és most a barna szín amúgyis abszolút virágkorát éli az ajkakon, így nagyon kíváncsi voltam, hogy rajtam hogyan fognak mutatni. Sajnos az az igazság, hogy nem igazán jártam egyikükkel sem túl szerencsésen, mert nem igazán könnyen viselhető színekről van szó. Az ajkakon mindegyik túlságosan "sár-jellegű" barnának hat. Hiányolom belőlük, hogy legyen egy kis rózsaszínes vagy lilás tónusuk, ami sokkal könnyebben viselhetővé tenné őket. Meglepő módon a két szélső, sötét árnyalat működött rajtam legjobban. Annak ellenére, hogy ezeknél sem beszélhetünk hétköznapi viseletről, szépen keretezik és kiemelik az ajkakat. Mindenképp valamilyen extra alkalomra, minimál szemsmink mellé tudom elképzelni, de amennyire megijedtem tőlük az elején, anyira érdekesnek találom a végeredményt.


A termékek hosszúkás gömbölyded kialakítású szivacsos applikátort kaptak, ami könnyű és precíz felvitelt tesz lehetővé. Nem vesz fel egyszerre túl sok festéket, és csúcsos végének köszönhetően a körvonalak megrajzolása sem jelent túl nagy gondot.

Textúra szempontjából nagyon könnyű állagú, ám erősen pigmentált folyékony rúzsokról van szó, amik tökéletesen mattra száradnak. Az ajkon nagyon természetes érzet, nincs ragacsos vagy szárító hatása. Abszolút bele tud feledkezni az ember, és olyan mintha nem is viselne semmit. Teszteltem evés-ivás közben is, amit nagyon jól bírt, csak több óra után kezdett el megkopni.

Balról jobbra: Young Attitude - Uniformly fabulous - Ess-presso - Simply smoked - Flesh Stone - Café Au chic - Dash O' Spice

Összességében a formulával nagyon elégedett vagyok, így mindenképp érdemes megnézni a termékcsalád könnyebben viselhető árnyalatait.

2 megjegyzés on "TESZT: MAC Retro Matte folyékony rúzsok"
  1. Hasonló a formulájuk illetve az érzet, mint a PUPA I'm Matt Lip Fluidoknál? Vagy teljesen más? Azokat imádom és elég jól ismerem, a leírásod alapján olyasminek képzelem el, mint azok... de lehet tévedek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Eléggé hasonlóak, talán a Mac valamivel könnyedebb és folyékonyabb. :)

      Törlés

Auto Post Signature

Auto Post  Signature