Harangvölgyi HydroCare szérum

2013/09/23
Image Hosted by ImageShack.us
Harangvölgyi HydroCare szérum

Ezúttal egy olyan terméket fogok nektek bemutatni, ami számomra egy nagy újdonságnak számít, méghozzá a Harangvölgyi HydroCare szérumot. A terméket tesztelésre kaptam. Mivel magyar márkáról van szó, természetes, hogy sokkal kíváncsibb voltam, na meg persze mint tudjátok az arcápolás nálam most elég központi helyet foglal el, ugyanis 2-3 hónapja a bőröm nagyon problémás lett, még soha nem volt ilyen, így természetesen örültem a lehetőségnek. Itt szeretném leszögezni, hogy annak ellenére, hogy a terméket kaptam, a teljesen őszinte véleményemet fogom leírni. Tudom nagyon jól, hogy sokan azonnal elítélik a "szponzorált bejegyzéseket", de higyjétek el, nekem sem érdekem elferdíteni az igazságot. Semmi jó nem származna abból, ha mást írnék le, mint amit valójában tapasztaltam, hiszen azzal csak a szavahihetőségemet veszteném el! De lássuk a tesztet! :)


Először is engedjétek meg, hogy leírjak néhány infót a termékről, hogy jobban lássátok miről is van szó:


Természetes alapanyagokból álló öregedésgátló szérum, mely azonnali hidratáltságot és rugalmasságot kölcsönöz a bőrnek, különlegesen magas hyaluronsav és kollagén tartalmának köszönhetően.

A HydroCare Serum nagy vízmegkötő képességű, a felszíni és a mélyrétegi szövetekben is ható termék. Azonnal kitelíti a bőrt, ez annak köszönhető, hogy megköti a vizet a szövetekben. Aknés és vízhiányos bőrre nagyon jó megoldást jelent.


Mi az a hyaluronsav?

A hyaluronsav szervezetünk természetes alkotórésze, egy olyan fehérje, ami sejtek rugalmasságáért valamint folyadékmegörző képességéért felelős. Termelődése fokozatosan csökken szervezetünkben, így alakulnak ki a ráncok, pigmentzavarok. 


Mi a kollagén?

Az egyik legfontosabb fehérje a testünkben, ami nagy szerepet játszik a szövetek létrejöttében és felújításában. Emelett ráncfeltöltő hatású, valamint segít a különböző bőrhibák kezelésében. Ahogy öregszünk, szervezetünk kollagén termélése egyre inkább csökken, majd 50-60 éves kor körül teljesen leáll, ezért különösen fontos a kollagén tartalmú készítmények használata, amik pótolhatják ezt a hiányt.


Használat:

- Használat során a legfontosabb, hogy mindig arctisztítást követően kezeljétek vele a bőrötöket.
- Ha arcra és dekoltázsra együttesen alkalmazzátok, körülbelül diónyi mennyiségre lesz szükségeket, ha csak arcra, akkor két pumpa nyomásnyi mennyiség bőven elég a krémből.
- A tiszta arcbőrre elsőként használjátok, minden más terméket (amit egyébként szeretnétek használni) csak utána tegyetek fel. Ez azért fontos, mert a krém segíti az azt követő termékek felszívódását is.
- Használat során jelentkezhet enyhe csípő érzés egy pár percig. Ez akkor és azért fordulhat elő, ha nagyon dehidratált a bőr.
- Smink alá is használható, hiszen azonnal felszívódik. Sőt sminkmesterek szívesen használják sminkalapként, mert feltölti a ráncokat és mattítja a bőrt.
- Alkalmazása napi kétszer ajánlott.
- Ha nagyon gyulladt, vagy aknés bőrön alkalmazzátok, akkor az elején csak két naponta tegyétek. Ez azért szükséges, mert nagyon aktív méregtelenítő hatású készítményről van szó. Tehát előbb eltávolítja a méreganyagokat, és ez a bőrön az aknék erősödését jelenti kb. 1 hétig, majd eltünteti őket.

Harangvölgyi HydroCare Serum
A terméket már kb. 1 hónapja használom. Nem akartam elhamarkodni az írást, szerintem krémeknél minimum 1 hónap kell, hogy véleményt lehessen róla mondani. 

A termék egy 50 ml-s műanyag kiszerelésben érkezik, pumpás adagolóval van ellátva. Én ezt sokkal jobban szeretem, mert így nem kell belenyúlni, tehát nem viszünk bele bacikat, ezen kívül sokkal jobban eltalálom a megfelelő mennyiséget is. 

A HydroCare szérum egy nagyon könnyed, hab állagú készítmény. Éppen ebből kifolyólag nagyon könnyen eloszlik a bőrön, valamint gyors a felszívódása is. Kb. fél perc alatt teljesen beszívódik a bőrbe, így nem kell sokat várni reggelente, hogy elkezdhessek sminkelni. Illata a felvitel közben bontakozik ki, ami nagyon kellemes. 

Reggel és este is használom. Reggel egy pumpálásnyit, este lefekvés előtt két pumpálásnyi mennyiséget viszel fel belőle az arcomra. A bőröm különösen a homlokomon problémás, az utóbbi időben ezen a területen nagyon pattanásos és mitesszeres lett, és könnyen zsírosodik is. Az arcom többi részével nincs gond.

Ahogy a használatnál is írták, amikor elkezdtem használni, sokkal inkább megerősödtek a pattanásaim, az apró mitesszerekből is pattik lettek. Így ha ki szeretnétek próbálni a készítményt, érdemes nem a fontos alkalmak elé időzíteni a használatát, legalábbis ne közvetlenül előtte. Nálam ez a problémás időszak körülbelül másfél hét alatt zajlott le, ezután szépen kitisztult a homlokom. A pattanások eltűntek, viszont mitesszereim még így is maradtak. Ekkor jött az a gondolat, hogy na majd kinyomkodom őket, és azonnal eltűnnek. Hát ez az, amit nagyon nem kellett volna... :D Ezek szépen begyulladtak és újra pattanásos lett a homlokom, most már szerencsére kezdek újra túllendülni a mélyponton, napról napra szebb lesz a bőröm.

A HydroCare szérum használata utána bőröm sokkal simább és kellemesebb tapintású lett. Jól kezeli a fénylő bőrt is, az arcom egész nap matt, és hidratált marad.

Összességében nekem nagyon bevált ez a termék, bátran ajánlom azoknak, akik hasonló gondokkal küzdenek mint én. Nem csinál csodát két nap alatt, folyamatosan kell használni, de az eredmény nagyon látványos lesz. 5/5
2 megjegyzés on "Harangvölgyi HydroCare szérum"
  1. Szia, milyen áron van ez a szérum, nem tudod? :)

    VálaszTörlés
  2. Ha jól tudom 10500 Ft az ára.
    http://harangvolgyi.hu/hu/termekeink/harangvolgyi-kozmetikumok/

    VálaszTörlés

Auto Post Signature

Auto Post  Signature