2012/12/21

NOTD - Supernova


Sziasztok! A mai bejegyzésem főszereplője az NYC Supernova nevű csillogó fedőlakk. Nekem már akkor nagyon felkeltette az érdeklődésemet, amikor megláttam az NYC újdonságai között, így nagyon megörültem, amikor a postás becsöngetett vele, így az első adandó alkalommal ki is próbáltam.



Már az üvegben látható, hogy milyen sok különleges árnyalata van. Minden fényviszonynál teljesen más színű csillámok mutatkoznak meg az üvegben, és persze a körmön is. Először nagyon kellemes rózsaszínnek láttam, aztán amint erősebben rávetődött a fény, előjöttek belőle a csodaszép kék csillámok. Ettől a színjátszós hatástól számomra kicsit holos beütése van, úgyhogy ez akár egy olcsó alternatíva is lehet azoknak, akik hologramos körömlakkot keresnek.
Az ilyen fedőlakkokat azért imádom nagyon, mert teljesen más hatásúak lesznek attól függűen, hogy éppen milyen körömlakkot használunk alatta. Én most a Max Factor nailfinity Ruby fruit nevű árnyalát használtam, és egyszerűen imádom a végeredményt. Most kicsit kétes érzéseim is vannak, mert bár nagyon tetszik a mostani körmöm, alig várom, hogy leszedjem és valami új kombót próbáljak ki. Megéri sok színnel kísérletezni, mert tényleg mindig egyedi lesz a hatás.
Sajnos a képeken nem látszik teljesen, de a valóságban minden egyes apró csillám ragyog már a legkisebb fénytől is. Éppen ezért nagyon jó választás lehet most az ünnepekre, vagy akár az újévi buliba is, hiszen ettől garantáltan ragyogni fogsz! (:




3 megjegyzés