Ha követtek Facebookon és Instagramon, akkor láthattátok, hogy egy hetet Kínában töltöttem. Én még most is úgy vagyok vele, hogy "whaaat, mégis mi a fene", mert teljesen hihetetlen élmény volt az egész. A dolog úgy kezdődött, hogy az egyik délelőtt a szokásos "pizsamában a laptop előtt ülős emailezős időmet" töltöttem, amikor egyszer csak váratlanul jött egy email, hogy "héj, a Huawei kivinne Kínába egy sajtóútra... én meg erre ismételten: "whaaat???" - és még azóta is. :D Néhány héttel az út előtt tudtam meg a nagy hírt, de annyira hihetetlen volt az egész, hogy még a legközelebbi barátaimnak se meséltem róla egészen az út előtti 1-2 napig, mert féltem, hogy mégsem lesz belőle semmi, de szerencsére ennél jobban nem is alakulhatott volna. :)
Az utazáshoz kaptam egy Huawei P9-es készüléket, aminek a kameráját egy jó bloggerhez/vloggerhez híven alaposan le is teszteltem. Nekem a telefonok esetében ez a legfontosabb és döntő tulajdonság, hiszen rengeteget használom Instagram/FB fotókhoz vagy épp vlogoláshoz. Na meg persze nem is vagyok egy nagy tech-zseni, viszont azt meg tudom mondani, ha egy telefon kamerája jó-e vagy sem... :)
Rengeteget fotóztam az út során, a bejegyzésben található összes kép a P9-cel készült, és nem végeztem rajta semmilyen utómunkát (max. minimális utóigazítást, de azt is a készülék beépített beállításaival). A képeket látva nem lesz meglepő amit mondok, de ennek a telefonnak brutál jó a kamerája! Én korábban azért vettem iPhone 6S pluszt, mert teljesen biztos voltam benne, hogy annak a kameráját nem lehet megverni, de ez simán túlteljesíti. A P9 dupla Leica lencsével rendelkezik, ettől lesznek olyan szépek a képei.
A készülék minden extra beállítás nélkül gyönyörű képeket készít, de néhány érintés után megtaláljuk az "élénk színek" funkciót, amitől szerintem még gyönyörűbbek lesznek a képek. Emellett nagy kedvencem még a háttér homályosítása is, aminél a fotó elkattintása után utólag állíthatjuk be, hogy pontosan hol legyen éles a fotó, és mennyire legyen homályos a háttér. Ettől tényleg olyan hatást érhetünk el, mintha a legfullosabb fényképezőgéppel készítettük volna a képet. Így tehát egyértelműen jó társam lett az út során. :)
Az egy hetes sajtóút alatt jártunk Pekingben, Sencsenben és Sanghaiban. 7 nap alatt 6 járattal repültem, ami gyakorlatilag a korábbi éves repüléseim többszöröse, így gondolhatjátok, hogy mennyire sűrű napjaink voltak, de nem bánom, mert így lehetett kihozni belőle a maximumot.
Imádtam Kínát! A kulturális különbségek annyira érdekesek voltak. Azt hiszem az ilyen utazások, amikor egy teljesen más "szemüvegen" keresztül látod a világot, tudják a legtöbbet nyújtani számunkra. A részletes élménybeszámoló vlog hamarosan érkezik, addig is itt egy kis ízelítő néhány fotón keresztül. :)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhJ7pqL2ho-36BEey2i6T1XjDQNhSw-58RO_carnD4ZU6zgiZcF_m_kN0AArMajnhrDLTDEMpMO-FaVXqEsZ5_M6UMSQgtBP0Yr2g1fQAzV7D9zAoj3sDRHwNr5uOxytY3T9cllIjeWLD4/s640/IMG_20161128_093824.jpg) |
Első állomásunk a Nagy Falhoz vezetett. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjAxjd1_vikZCxgYeU39P5U_mqsXfOcm5vqV-ShCkg_ztXlSNxItsAqM0-uFR7cKf_txPEEslmkl4tV0qXGGJohT4Uc4Hx1WlmYhDum2CqqqHocYbb4uTwY5PCj0xUMp6ULN5yJ1sDu7xo/s640/IMG_20161128_095138.jpg) |
A lépcsők meglepően meredekek voltak. Mászás közben a kapaszkodás erősen ajánlott, a hátranézés már kevésbé. :D |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiYAxFbt7O4vw0kjhNNSJ7vjDS-T8yrtBBIVuU8ZFaoL2x2nsX-Vbx7MBeYHSZTsW2i8Fz2FtBc8ewIWy0KGJrZxPDihXtczIK6uMwS-fddyRj6UtyZPhwgQajKPEbwW2CPQaY6bRdbuZ4/s640/IMG_20161128_095410.jpg) |
Elképesztően hideg volt, így az extra testmozgás kifejezetten jól esett. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiqwapZ1YYMvtvUxWd90nPHD9rVbPEovPQ0W7bNI9TLY7GcROxx7DGPRwJckr87dFeU9dvEi2oRSHaXdrt9tVeRbSWOmXTXgVmFOgee4CYU03ugykTBrGR0xePHZOT7sKwJRnGrZy0Tx48/s640/IMG_20161129_154205.jpg) |
A Huawei K+F központjában elég impozáns a lámpa/mennyezet. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZikTY5Udn_1-kJbq2w9msap5Zuwobdq6JrSg-3Z-6tgVQCmw_KjNK4gTYblNv8Ab-bpAvuKlzr0JTqpEKH1IqgzaD1tfWB_uggBdpOLf07qXHbMhcYlSpWo5LSvZOVO_RfSx9VmFaHa8/s640/IMG_20161129_171834.jpg) |
Sencsen városa - ahol most a Huawei központja van - 30 éve még csak egyszerű halászfalu volt. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhdNoZMR896GnHWMgyZ2_9WDmf_qacTUdioieo7bZePnrO-krcShgP0zOTWrMOgd2xZzPc6N_NZ6jYxxSAXRZhwhRNC80ahSs5OpGHPUmuJBP1OxyriTyqtxDPh05ELvIoZfw4wnVFJqjE/s640/IMG_20161130_125823.jpg) |
Kedvenc funkcióm a telefonban az erősen defókuszált háttér - ilyen csodákat lehet belőle kihozni. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiC7b5jmXWRTMck2RwabdKqFBFD0KpJZcx5s4t8UH5lvLxDP-459oW3nG66BVVf1L4G2CwTXSyl-VltbsHkFXBKt_IERINGptlkzaQS0RKoJeT0LI21N-lS4eiW7IlG5iLFsnV-w53cA4w/s640/IMG_20161130_130020.jpg) |
Néha természetfotóst is játszottam. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj0_i8WJqu01bbSfIvJU4ZbFsAz8CcKga8TNOauy30He1VA6LtsCfxexo8hi3YQ6pne5SnPB1kBZkn5Yr2t48P8Wa9bQIDBq9QB3j_L1pWzZdq-0z8yn9rfyOLkiHyaqMlZMJp6zAfUZ0w/s640/IMG_20161130_160131.jpg) |
A kamera monokróm funkciója nagyon jól kihozza a részleteket. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi0vPFUNJS0p2Vg45nxxknCyLo1f36xQ5lpmYHtmpbU7MH2B6FUdQ1qDyR1Nhmvp2KCe7p1bGQ8cLqF1T9LeIGa2GK5UXe9F4_NEB5GDxwbTs8AA95zEuxwi77hzYQj1w9Izh2YaufbY48/s640/IMG_20161130_222439.jpg) |
Egyértelműen ez volt a kedvenc részletem Kínában - napernyőkkel díszített mennyezet a Huawei egyik épületében. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjiJeJXRYjLilyjKvqYrxfp8uYE9bbTijJc1vwH7u79LiKlbYFqv2KC671inlNS2zw2oVTnMABgB1ADmgn3y2XTlwkz8hTUPXVc42KTL9FuNJEZEK1m7Lp8N9HzRnJobgruFTCFH6piqTI/s640/IMG_20161202_130527.jpg) |
Ez a kamera a "mutimiteszel" fotókat egy teljesen új szintre emeli. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhxqlbezDIXt3RaIuk0HqqJ75TogO4ILuzBmLVhD-1ME0C44QFSy0oWsCZZxq93ARwNkQ5rlUYNZkyvqQHQkl0arzDsadePkZciRNNa906qMi9zim3Yu2REGwkKWtVVRw_9tz3ho3Lsw3I/s640/IMG_20161129_173519.jpg) |
Bár a táblákkal igazából csak a helyi bevásárlóközpont megnyitóját jelzik, mégis annyira kínai és különleges, hogy meg kellett örökítenem. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEglCoK4BTGyMBiARjw8ic6KxAAd7EjRW_FuIhNNa_rn1-ttt4TRWq4uv2zQvrmA-hyOxaG_DOfRd3U-78H2ntlwue95Q3HmeaNjREA32iDr8Jlh5dECzEe_39XKXgqCIoHsHZAJ4_1Obzs/s640/IMG_20161130_122051.jpg) |
Ételek szempontjából nem volt okunk panaszra. Az egész út során különlegesebbnél különlegesebb finomságokat kóstoltunk meg. Az asztalok mindig roskadásig voltak ételekkel. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjN2nUgQS1rwAmjbAyLQvaLWyb6GSd6jWzzGCHN3Hi8jOOuVv3hTtzlAcuq0JfxY6wq6kAOF26l7GQfAKRzENixXOrIA7HShuw7AQ4U_kr7ZEH0n-Y7FruQZQjRJgJHdvyYDk8LGpijNOA/s640/IMG_20161201_184803.jpg) |
Megkóstoltam néhány olyan dolgot is, amitől először kicsit ódzkodtam, mint például a rák... |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgmU8UkyK-1mEAxl2kxqdEJRxlM5fRJUZati6iTXe21dgUyF-1FtctaKh-na42x8HvfrVEzD4a8-5DO8cTTdHYIMV84s-4My8C2UReWBQwcT6LVnIbs8oYh2rUniic9h1QdSk-amyyG338/s640/IMG_20161201_191230.jpg) |
... vagy a kagyló. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgVazorXQ9OGxg-BgY6FcRHhPKBlYAFmUNX4cG9TBoFIEJb7i3LCejb3qN8bo5uIwV6uKgbWm8TO8gf8PA3-bdxElRGvgeDGzNsH51ATwDzK9oW2HZWPsuHBHoGi8MKmVAnuTf0zhIUawQ/s640/IMG_20161201_195705.jpg) |
Shanghai éjszaka olyan mintha a jövőben járnánk. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi1_OAEpVaQn0ek0IShDKmHWAbAflCxI1n5SHL_F_9Z70groUVcHy6BT8GQZtn46OpDyR1XI_Y6mBtWhOjwyHLR6OR3wwOQQD5q7Gmqbd0sKSeaP55IsP8aQCovEtz1UX0dRoJEN0yJ_Oo/s640/IMG_20161201_192615.jpg) |
Kedvencem ez a gömbös épület volt, ami egy tévétorony. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjgwJ9Sqd-7J7FNkoWkIMMX9j3pzu5lZuuLOZczvVx2DAoSYWqwPKcA53H0wvV8YMEBsHYh0wrWSaQ7RiP_NAXWezBBQE_YIN5PiHS_WpYz1JyMe_WnfUJrEcsmgIemwOj1-3bkLo5MLn4/s640/IMG_20161202_115052.jpg) |
Nappal sem lehet okunk panaszra. |
Felejthetetlen élmény volt ez az út.
Alig várom, hogy újra ellátogathassak Ázsiába!
Szia Fruzsi! Te szeretnél még Ázsiába elmenni?
VálaszTörlés