2013/02/26

TESZT: Missha M Perfect Cover BB krém

Image Hosted by ImageShack.us

Sziasztok! Ma a Missha M Perfect Cover BB krémről fogok nektek írni. Szinte minden márka előrukkolt már saját BB krémmel, sőt hamarosan itt az ideje a forrdalmian új CC krémeknek is, így tudom, kilógok a sorból, de nekem ez az első BB krémem. Amit nagy általánosságban tudni kell ezekről a termékekről, az az, hogy amelett, hogy egyfajta alapozóként szolgál, számos más tulajdonsággal is rendelkezik. Ilyen például a sebgyógyítás, ránctalanítás vagy a fehérítés. 
A legtöbb jót kifejezetten erről a BB krémről hallottam, így amikor lehetőségem volt, azonnal ezt választottam. Most mégis kicsit kétes érzelmeim vannak a termékkel kapcsolatban.
A Missha M Perfect Cover BB krém 50 ml-s kiszerelésben kapható. Használatát nagyban megkönnyíti a pumpás fej, amely pont annyit adagol, amennyire szükség van.
Mint már említettem ez a termék is számos extra tulajdonsággal rendelkezik, ami a BB krémekre jellemző: világosítja a bőrtónust, sebgyógyító és ránctalanító hatású, hidratál és emelett még alapozóként is júl működik. 42-es fényvédőt tartalmaz.

Image Hosted by ImageShack.us

Használata során, ami elsőként feltűnt az az állaga volt. Nem igazán nevezném könnyednek, legalábbis az általam használt alapozókhoz és színezett hidratálókhoz képest sokkal inkább emlékeztet a nehéz, zsíros hidratáló krémekre. (Lehet, hogy BB krémeknél ez megszokott, de mint mondtam sajnos nincs viszonyítási alapom). Mivel kicsit nehezebb állagú, nálam a felvitele is tovább tart az átlagnál, nehezebb így egyenletesen felvinni, mert olyan érzésem van, mintha beleragadna a bőrömbe, és csak nagy nehezen tudom szétkenni az arcom többi részére.
Fedése jó, szépen kiegyenlíti az bőrtónusomat, eltünteti a kisebb bőrhibákat is. Kora reggeltől késő délutánig tart, ami igazán jónak számít.
Elvileg zsíros és kevert bőrre való, nekem mégis borzasztóan kifényesedik tőle a bőröm, szinte azonnal. Púderral ez eltüntethető, de mivel a termék mattítást és oil-controlt ígér, e mellett azért nem lehet szó nélkül elmenni.
Különleges sebgyógyító, és pattanáseltávolító hatását sajnos nálam nem mutatta meg egy hónap használat után sem, azt viszont igaz, hogy nagyon jól hidratál.
Összességében nem igazán tudom eldönteni, hogy most csak nekem nem vált be, vagy kifogtam egy hibás terméket, de sokkal többet vártam tőle. Várom a véleményeket. Aki használja és bevált, vagy éppen nem vált be neki, az mindenképpen írja meg.
Ha még egy sima alapozóról lenne szó azt mondanám, hogy közepes, mivel jól fed és tart, de nem mattít. Viszont mivel egy BB krémről van szó, ami elvileg még rengeteg csudiszupijó dolgot kellene hogy nyújtson, csalódott vagyok.


A képen bal oldalán az arcom meztelenül, jobb oldalon a BB krémmel.
Bocsánat a fényviszonyokért, de sikerült pont sötétdéskor fényképezni. (Tehát nem a BB krémtől lesz más színű az arcom, az csak a fényváltozás). Azt hiszem azért jól látható a különbség előtte-utána állapotban. Az orrom körül pirosság, és az apróbb pöttyök eltűntek, szép egyenletes színt adott.

Image Hosted by ImageShack.us

Ha érdekelnek a BB krémek, és más koreai kozmetikumok, látogass el a JWG Beauty Facebook oldalára, ahonnan széles választékából tudsz válogatni! Minden termék egyenesen Koreából érkezik.

25 megjegyzés

  1. Való igaz, hogy kaptam a terméket. De mondjuk ha kicsit is értő módon elolvasod amit írtam rájössz, hogy nem éppen reklámszerű amit gondolok róla, sőt....

    VálaszTörlés
  2. Én is ilyet használok, bár főleg nyáron a leégés ellen működött nagyon jól, alapozónak nem tökéletes- kicsit zavaró az állaga, és bár jól fed, nehéz szépen, egyenletesen felvinni...

    VálaszTörlés
  3. Évek óta őt használom a 21-es világos árnyalatban. Életemben nem használtam a bőrömhöz tökéletesebben passzoló alapozót, bb-t vagy bármit. Nekem is zsírosabb bőrtípusom van, nem csillog át annyira bár való igaz: púder nélkül sosem lépek ki utcára, nekem sajnos muszáj. A sebgyógyítő és "arcbőrbarát" hatása Nálam nagyon érezhető, amióta őt használom alig-alig fordul elő csúfság a bőrömön, nagyon jót tett vele, szeretem. Eddig nem tűnt fel, hogy nehéz-krémes, bár most hogy belegondolok, lehet igazad van, bár alkalomtól függ hogy viszem fel, van amikor csak szépen kézzel mint egy arckrémet eldolgozom a bőrömön van hogy ecsettel, nem volt még gond vele. Szerintem adj neki még esélyt, meg fogod szeretni ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. biztos elő fog még kerülni a fiókomból, de nem hiszem a kedvencem lesz :S de örülök, hogy neked beválik (:

      Törlés
  4. Neked gyönyörű bőröd van, nem is kellene semmit feltenned! :) Nekem a Missha M Signature van meg, az első bb krémem, végül is bevált, nincs erős fedése és eloszlatni is könnyű... Fentit még nem ismertem, de ha gondolod, próbáld ki a Signature-t.

    VálaszTörlés
  5. Tényleg nem egy könnyű állagú krém, sőt ez a legsűrűbb BB szerintem az összes közül. (Ennél csak folyékonyabbak vannak.)

    Nálam abszolút nem fényesedett ki, reggeltől estig ugyanolyan szép a fedése rajtam, kicsit sem csillog, bár nincs olyan durván zsíros T vonalam.
    Sajnálom, hogy Neked nem vált be, én imádom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor lehet megpróbálkozok még valamilyen másik fajtával, ha azt mondod, hogy ez a legsűrűbb.... (köszönöm, hogy végre eszembe juttattad a sűrű szót, ami a bejegyzés közben sehogy sem jutott az eszembe :D )

      Törlés
  6. A 4. tubussal használom,alaptermék lett...Viszont fogtam ki hibásat és azonnal landolt a kukában... Van pár bejegyzés,ami a hibás termékeket hasonlítja össze az eredetivel,keress rá és nézd meg:)

    VálaszTörlés
  7. A negatív reklám is reklám, ha felhívják a figyelmet a beszerzési helyre ahonnan más BB is rendelhető. De nekem mind1, minden 2. blog szponzorált már.

    Nem csodálom, hogy nem jött be neked, nekem a Signature verzió van meg, az se jött be, pedig jóval hígabb, mint ez. Sokféle BB-t kentem már magamra, szerencsére csak mintából, a legtöbb pénzkidobás lett volna. Én mindenkinek azt ajánlom, hogy mintát vegyen (ha nem ingyen dobálják vele), mert nem biztos, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha neked valaki egy termékkel kapcsolatban jó pár negatívumut felsorol, akkor támaszkodni fogsz a beszerzési helyre? nem inkább elkerülöd?
      Ha kapok egy terméket tesztelésre attól még ugyanúgy az őszinte véleményemet írom le - mint ebben az esetben is -, és úgy gondolom, úgy korrekt ha feltüntetem a helyet.
      Reklám ha megemlítem a beszerzési helyet? Akkor ezentúl a Rossmannt és DM-t is cenzúrázzam?

      Törlés
    2. Igen, megfogja nézni, mert odaírod hogy más is kapható, főleg ha neki ez is bejön. :-) Erről szól az egész gyakorlatilag. :-) Egy külföldi oldal emberei meg azt se látják, hogy fel vagy lepontozod, nekik az a lényeg, hogy írj róla és reklámozd az oldaluk. Oasap csak másként. :-)
      CRaPTRaSH én nem irigylem a lekenyerezett bloggerinákat meg még elég sokan nem... . :-)

      Törlés
    3. Elfogadom a véleményedet, bár nem értek vele egyet. De se erőm, se kedvem vitatkozni, ezért a jövőben az ilyen típusú megjegyzéseidet tartsd meg magadnak, ha másképp ne megy, akkor nem kell olvasni! (:

      Törlés
    4. miért vagy ilyen durva? máshol azért nem így reagálták le a szponzorált posztokat..

      Törlés
  8. Amúgy nincs gond a bőröddel, neked teljesen felesleges a BB krém. Egy kis korrektor a nózidra meg a szemed alá, esetleg pattanásra ha akad és kész is vagy, nyáron max. a nap miatt kend.

    VálaszTörlés
  9. És ha valaki kap egy ajánlatot, hogy nem akar-e kipróbálni valamit, vágja rá, hogy nem?? Nem irigykedni kell, főleg ha nem egy összecsapott blogról van szó... Egyébként a kép alapján szimpatikus, de a leírás alapján annyira nem :(

    VálaszTörlés
  10. Én egy ideig nagyon szerettem (és szebb lett a bőröm is tőle), de aztán leváltottam, mert könnyedebbet szerettem volna, a Signature ezért nekem nagyobb kedvenc lett, azt újra is rendeltem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan sokan emlegetitek már ezt a Signature-t hogy muszáj lesz kipróbálnom :P

      Törlés
  11. Én alapvetően Skinfood Aloe BB krémet használok, de nem rég vettem egy kis mintát a Missha Perfect Cover-ből. Amivel teljesen egyetértek, az a kifényesedés - szerintem egyáltalán nem zsíros bőrre való, még kevertre is csak óvatosan ajánlanám... legalább is a Skinfood-hoz képest. Viszont az állaga nekem pont hogy folyékonynak tűnt, bár lehet, hogy ez attól is függ, hogy picike mintáról van szó. (Talán a kezem könnyen átmelegítette a tasakot, és ezért volt folyékonyabb?) A Skinfood Aloe igen sűrű, néha gondot okoz az eloszlatása, viszont ez a Missha sokkal könnyebben kezelhetőnek tűnt nekem. No és persze a fedése lényegesen erősebb :) Én sem voltam annyira elájulva tőle, mint amire számítottam, de az erős fedés és a (számomra) folyékony állag komoly pluszpontok :D

    VálaszTörlés
  12. Én is ezt használom, elsőre nekem is fura volt ez a sűrűbb állag, de meg lehet szokni én a Baviphat Goodbye Sebum Primer fölé szoktam tenni, így sokkal könnyebb az eloszlatás is. :) Nyárra egyébként nekem sem vált be, mert nagyon hamar átfényesedik akármit csinálok vele, de ilyenkor a hűvösebb időkben ez a kedvencem. :)

    VálaszTörlés
  13. Paskolni kell a bőrbe és nem simítani vagy kenni, akkor szép és a legszebb a textúra. Könnyen rá lehet érezni.

    Nekem száraz a bőröm és tökéletes rajta, pedig elsőre én meg attól paráztam, hogy szét fog szárítani. És imádom benne, hogy a fejemen "bőrfényű" lesz egy idő után és nem úgy néz ki mintha hintőporba feküdtem volna :-D

    Amúgy én természetesen púderezem és korrektort is használok mellé, de egy jó kis alapozónak gondolom és a mitesszerek is mintha nem jönnének annyira tőle.
    Mióta használom a hozzá való primert azóta jobban ki is jön a gyógyító hatása .


    Persze nem csodakrém, de az árához képest szerintem jó termék.
    Sok a kamu így ne kéz alól vegyétek, mert sajnos abba ki tudja mi van, és megtévesztően jó a csomagolás.

    Én az amcsiknak legyártott sötétebb ( 27-es) színt használom, drágább is ( nem is értem miért), de nagyon megszerettem.

    Jaaaa és nem kaptam ingyen soha semmit senkitől reklám céllal, így nem "futtatás" miatt írtam ennyit :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet, majd kipróbálom a paskolást! :P Ezen kívül az amcsi árnyalat is felkeltette az érdeklődésemet. :P

      Törlés
    2. Teljesen egyetértek a hozzászólással. :)
      Először nekem is fura volt az állaga, a paskolás tényleg segít, nemrég óta Boomert is használok alá.
      Nálam nagyon szép bőrképet eredményez, púderrel szoktam fixálni. A normál bőrtípushoz tartozom, ami kiszáradásra hajlamosabb. Nekem ez volt az első BB-m, és nem is biztos hogy váltanék másra, mert ez tökéletesen bevált. Max a Signature-re, de az már magasabb árkategória. :)

      Törlés