2016/09/29

Coastal Scents Formal Eyes paletta


A New York haul videómban mutattam már nektek az egyik új szerzeményemet, ami ez a Coastal Scents Formal eyes paletta volt. Na jó, az az igazság, hogy valószínűleg nem vettem volna meg, de az üzletben bármilyen vásárlás mellé egy ajándék Birchbox járt, amit amúgyis régóta ki szerettem volna próbálni, így úgy voltam vele, egye fene. A színösszeállítás amúgyis rögtön megtetszett, hiszen egy praktikusan használható, hozzám közel álló árnyalatokat tartalmazó palettáról van szó, így jött is velem.


Először is nézzük meg a terméket kicsit kívülről. A mágnessel záródó papírdobozos kialakításban 8 szín kapott helyet, középen egy kis tükörrel. Engem a barnás árnyalatok mindig levesznek a lábamról,  és mivel itt egyaránt vannak matt és fényesebb színek is, rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Aztán amikor otthon jobban megnézegettem, rá kellett jönnöm, hogy a színösszeállítást mégsem találták el olyan jól, mint ahogyan gondoltam. A bal oldali sor 3 világos árnyalata gyakorlatilag teljesen megegyezik, és a jobb oldalt található két barna szín is nagyon hasonló. Én kivettem volna belőle a tükröt (használja ezeket bárki is?), és a három felesleges színt, és egy sokkal kisebb helyen elférő, ezerszer praktikusabb palettát kapnánk.


Kétség sem férhet hozzá azonban, hogy a három fényes árnyalat a matt barna kíséretében tökéletesen elrabolta a szívemet, mert pont ilyeneket szeretek variálni a hétköznapokon. Visszafogott,  de mégis kicsit különleges sminket lehet készíteni ezzel a kombinációval, ami nagyon szépen kiemeli a szemeket, anélkül, hogy túlságosan feltűnő lenne.

A szemhéjpúderek nagyon jól használhatók, mindegyik árnyalat egyaránt puha, így elég csak egy kicsit beleérinteni az ecsetet, máris megkapjuk a megfelelő mennyiséget. Az ecsettel azért is érdemes csínján bánni, mert a festékek könnyen porzanak, de szerencsére nem a "szem alá lehulló porzás"-ról van szó, hanem a "paletta mellett nagy darabokban lehulló" változatról. (Haha :D Na ha ebből bárki is ért valamit... :D Videóban azért van könnyebb dolga az embernek, mert ott ezt a "rendkívüli" színészi tehetségemmel illusztrálni is tudnám. )


A színek pigmentáltságával meg vagyok elégedve. Nincs különbség az árnyalatok között, mindegyik színe megfelelően előjön, ám érdemes használni előtte szemhéjbázist. Tartósságukat közepesnek mondanám, 3-4 óra után azért már erőteljesen kezd megkopni a színük.



Összességében kétesek az érzéseim a palettával kapcsolatban. Ha jól emlékszem kb. 10 dollár volt az ára, és ennyiért már jóval jobb palettákat lehet beszerezni. Azok a sötétebb árnyalatok viszont olyan szépek, hogy nem tudok rá száz százalékosan haragudni. De úgy mindent összevetve ajánlanám-e megvételre? Valószínűleg nem. Ebben az árkategóriában mindenképp jobban megéri egy Freedom Makeup vagy Makeup Revolution termék, ez a Coastal Scents paletta csak közepesen teljesített.

Ti mit gondoltok?

4 megjegyzés

  1. Eléggé nem praktikus a csomagolása, tényleg messze "ülnek" egymástól a színek, és a tükör is érdekes helyet kapott. A színek szerintem szépek, kár, hogy a világosabbak közt alig van különbség, de kárpótol a jobb oldali sáv. :) Szerintem sokszor fogod elővenni, már csak azért is, mert emlék köt hozzá, kívánom, hogy megszeresd közben a palettát! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia engem érdekelne a baby lips is ☺

    VálaszTörlés
  3. Szia Fruzsi! A képeken látható ecseteknek milyen a márkája?:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Első képen balról jobbra: NYX, Urban Decay (ami a Naked 2 palettához jár), L.o.v., és az alsó arany valamilyen márka nélküli ebayes ecset. :)

      Törlés