2016/04/08

Egyedi telefontok - a legjobb kiegészítő


Bevallom őszintén, én teljesen telefonfüggű vagyok. Folyamatosan csekkolom az emailjeimet, pörgetem az Instagramot, fényképezek, olvasgatok, stb. Lehet, hogy ez első hallásra betegesnek tűnhet - bár azt hiszem legtöbben így vagyunk a dologgal, csak kevesen vallják be - de megnyugtató a tudat, hogy a folyamatos rohanás, utazás közben is intézhetem a dolgaimat. Éppen ezért, mivel a telefonom annyit van a kezemben, már-már kiegészítőnek számít, így az utóbbi időben egyre nagyobb gondossággal választok telefontokot is, hiszen az talán már jobban kifejezi a stílusomat, mint némelyik ékszer, amit viselek.

Sokáig az abszolút egyszerűség híve voltam, és főként teljesen átlátszó tokokat választottam, amik tényleg csak a védelemre szolgáltak, de most már inkább az egyediségre szavazok. Nagy a szerelem most köztem és az új telefontokjaim között, melyek 100%-ban az én ízlésemnek megfelelően, egyedileg, megrendelésre készültek a uniqshop.hu-n keresztül.



Itt aztán szabadjára engedheted a fantáziádat. Ha látsz bármilyen szuper képet, ami tetszik a neten,  már könnyedén lehet a telefonod dísze is. Csak keresel egy megfelelő felbontású, jó minőségű képet, feltöltöd a weboldalra, és elkészítik neked telefontokként. Hát mennyire menő már? :D

Az egyik estémet teljes mértékben a megfelelő képek felkutatására szántam. Míg az elején kicsit nehézkesen indult a keresgélés, utána már az okozta a problámát, hogy legszűkítsem a választékot, annyi jót találtam, végül az 5 kedvencem mellett döntöttem. Van köztük vicces és jópofa, de inspiráló szavakkal ellátott darab is, hogy már az is motiváljon, ha csak a telefonomra nézek.


Az oldalról egyelőre csak iPhone készülékekre való tokot lehet rendelni. Választhatsz hozzá szilikon, plasztik és ütésálló alapot is. A színek szempontjából pedig fekete, fehér, arany és ezüst áll rendelkezésre, így minden háttérhez van megfelelő választás. Szerintem nagyszerű ajándékötlet is lehet. :)

Nálam most a "hustle" feliratos a nagy kedvenc, de mindegyik annyira tetszik, hogy azt hiszem, mostanában sokszor fogom cserélgetni őket. 

Ha szeretnél Te is egyedi telefontokot, kattints IDE!
20% kedvezményt kaphatsz hozzá a VFRUZSI kóddal! :)

Mit szóltok? Nálatok melyik a favorit?

13 megjegyzés

  1. Szia Fruzsi! Arra lennék kíváncsi, hogy hány napon belül érkeztek meg a tokok? Mert a barátomnak szeretnék csináltatni ballagásra, csakhát az 29-én lesz és, hogy adigra megérkezne? Köszi a választ előre is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 2-3 munkanap a szállítási idő, szóval addig egészen biztosan megérkezik. :)

      Törlés
  2. Szia Fruzsi!
    A képeket egyszerűen google-ról szedted le? Vagy találtál hozzá spéci weboldalt? :D Köszi! ^-^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Igen, csak google-ről. :) Kicsit kísérletezgetni kell, hogy milyen kulcsszavakra keresel, de aztán ha egyszer találsz valami jót, onnan már könnyen megy. :)

      Törlés
  3. Szia! Mennyibe kerülnek a telefontokok? :D :O

    VálaszTörlés
  4. Ezt magadnak is meg tudod csinálni, csak egy átlátszó tok kell (esetleg fekete széllel) és egy jó minőségű kinyomtatott kép, bármilyen, amit szeretnél.
    De egyébként nagyon jó ötlet, kár, hogy csak Iphonera van.

    VálaszTörlés
  5. Szia Fruzsi! Fánkoshoz mit írtál be a Google-ba? én egyszerűen nem találok olyat:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fánk én legalábbis Ennyit írtam be és kidobta a képeket

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Szia Fruzsi! Nagyon szépek es kratívak! A videozassal meg csak igy tovabb.😊

    VálaszTörlés
  8. Mennyibe kerülnek ezek a zokok

    VálaszTörlés
  9. Mennyibe kerülnek ezek a telefontokok

    VálaszTörlés