2015/10/22

TESZT - Maybelline Creamy Mattes rúzsok


Az élénk színű matt rúzsok mindig is a gyengepontomnak számítottak, ugyanis nehezen tudok ellenállni nekik. Amikor meghallottam, hogy a Maybelline ilyen szuper újdonságokkal rukkol elő, nagyon izgatott lettem, így nem is volt kérdés, hogy egyből ezeket tesztelem le, és beszámolok róla nektek. Ismerjétek meg a Maybelline Color Sensational Creamy Mattes ajakrúzsokat!

 

A matt rúzsok kapcsán mindenki azonnal a szárító hatásra kérdez rá, ugyanis sajnos ez a két tulajdonság gyakran jár kéz a kézben. Már most az elején szeretnék mindenkit megnyugtatni, a rúzs abszolút passzol a nevéhez, ugyanis nagyon krémes, tápláló textúrát kapott, így egyáltalán nem kell szárító hatástól félnünk.

Amikor viszont túl krémes egy rúzs, gyakran problémás szokott lenni a pigmentáltsága. Nos, ez a termék ebben sem hibázik. Már első húzásra nagyon élénk színt kapunk. A rúzs végének kialakítása miatt könnyedén használhatjuk akár ajakkontúr nélkül is, mert nagyon precízen lehet vele dolgozni.

Kicsit féltem, hogy az evés-ivás próbát hogyan fogja kiállni, de abszolút jól teljesített ebben is. A felső, krémes rétegét ugyan elvesztette, de az ajkak színe gyakorlatilag nem változott, csak még mattabb lett a végeredmény. Én nem sietnék az újabb réteg felvitelével, mivel így is szép, egyenletes maradt az ajkakon.




A Maybelline weboldalán 20 árnyalat látható belőle, de gondolom nálunk nem lesz mindegyik elérhető, én 3 változatot próbáltam. A Siren in scarlet egy tökéletes vörös, ami ősszel nagyon jó társam lesz. A Rose rush-t meglátva először kicsit féltem, hogy túl világos lesz majd rajtam, de szerencsére abszolút pozitívan csalódtam, egy nagyon szép, visszafogott szín, aminek van egy enyhe lilás tónusa is. A Red sunset név szerintem kicsit csalóka, ugyanis a valóságban nem egy egyértelműen piros árnyalat, hanem valahogy egyszerre pinkes és narancsos is. Egyértelműen brutál élénk, nekem nagyon tetszik ez a kis különlegessége, inkább tavaszi/nyári színnek tartom.

Az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni, az a rúzs illata, íze. Persze ez csak személyes vélemény, de számomra elég kellemetlen, öreges jellege van.

Összességében ezt az apróságot leszámítva, egyértelműen érdemes beszerezni, mert tényleg tökéletesen működik! :)

4 megjegyzés

  1. Nem tudod mikortól és hol lesznek kaphatók? :)

    VálaszTörlés
  2. Szia nekem is nagyon tetszenek, csak az a baj, hogy nem tudom melyik az a szín ami jól állna nekem. Tudsz esetleg segíteni, hogyan is válasszunk tökéletes színt? Köszi üdv Dia

    VálaszTörlés
  3. Imádom a vibeoidat én új vagyok a te csatornàdnàl.
    .

    VálaszTörlés
  4. Imádom a vibeoidat én új vagyok a te csatornàdnàl.
    .

    VálaszTörlés