2015/07/22

TESZT - Dr.Kelen Sun Solar szoli krém


Nem vagyok egy hatalmas szolis. Azt hiszem, ezt látni is, ha rám néztek. Viszont nyár elején, még az igazi barnulós, nyaralós szezon előtt, el szoktam menni néhány alkalommal, hogy amikor odakerülök, hogy egész nap a szabadban vagyok, ne égjek szénné, és már legyen egy kis színem. Télen szintén szoktam egy pár látogatást tenni, ugyanis a hátam sajnos eléggé hajlamos a kipattogásra, amit a szoli jól megszüntet. Na persze mindez kimerül nálam heti, kétheti 6 perces szoliban, ami azt hiszem, még a belefér kategóriába esik. Ha jártatok már szoliban, akkor biztos nektek is kínáltak már mindenféle, csoda barnaságot ígérő krémet, de egészen biztosan nem ezt: ismerjétek meg a Dr. Kelen Sun Solar szolárium krémet.


Mindig szerettem volna kipróbálni olyan készítményt, ami elősegíti a barnulást, de soha nem találtam olyat, ami közben az egészségemre is vigyáz. Ez a Dr. Kelen termék Thyrosint tartalmaz, ami a barnulási folyamat főszereplőjeként átalakul barna színné, ami aztán megmutatkozik a bőrünkön. A krém összetevői ezt a folyamatot segítik elő, így sokkal könnyebben elérhető a természetes barnaság.
Ami pedig a védelmet biztosítja, az a hámregeneráló allantoin és az E-vitamin kombinációja. Nem tartalmaz tartósítószert és színezőanyagot sem.


Használatánál az első félelmem az volt, hogy túl zsíros lesz, és majd sokat kell várni, hogy beszívódjon, amit egy átlagos testápolónál, otthon, még elviselek, de szolizásnál a gyorsaság is fontos szempont. Szerencsére a krém formulája nagyon könnyű, szinte azonnal beszívódik. (Így nem kell attól félnünk, hogy hozzáragadunk a fekvő szolihoz... ;) ). 

Szolizás után mindig kiszárad a bőröm, és tipikus "szoli szagom" lesz, de a krém használata mindkettő kellemetlenséget megszünteti.

Ha ilyen készítmény vásárlásán gondolkoztok, akkor mindenképpen érdemes ezt kipróbálni, mint azokat, amiket a szolikban kínálnak. :)

Ismeritek ezt a készítményt?


Ezzel a bejegyzéssel nem célom a szoláriumozást népszerűsíteni. Mindenki a saját felelősségére használja a gépeket, tudatában a lehetséges következményeknek.

4 megjegyzés

  1. Én nem járok szoliba, eddig egyszer voltam életemben, de mostanában elgondolkoztam, hogy egy alap színt nem ártana szereznem, mert minden csoportképen világítok... Pont az általad említett problémák miatt " félek" szoliba menni, de ha ez tényleg működik, lehet, hogy megér egy próbát. Megkérdezhetem hol lehet beszerezni ezt a krémet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Elég sok helyen kaphatóak a Dr.Kelen termékek: dm, Rossmann, Müller. :) A teljes listát itt találod: http://www.drkelen.hu/hol-kaphato.html

      Törlés
    2. Eddig sosem figyeltem fel rájuk... shame on me :D köszi a választ :)

      Törlés
  2. Én hófehér bőrű vagyok, alig barnulok. Nagyon jó a krém, nem sárgultam, nem foltosodtam és ami a fő, hogy nem égtem le és kis barna színem is lett. Tehát próbálja ki mindenki.

    VálaszTörlés