NOTD - Sky Blue

2014/07/28

A legutóbbi videómban már említettem néhány dolgot ezzel a lakkal kapcsolatban, de ahogy észrevettem, más a közönsége a blogos bejegyzéseimnek és a videóimnak is, így kezdjünk mindent az elején. Akinek pedig már ismerős a következő néhány mondat, annak most ez egy kis emlékeztető lesz. :)

Végre megtettem első látogatásomat a Nailland pultjánál. Mivel idáig mindig csak csorgattam a nyálamat az eddig általam még nem próbált márkák után, így igen sok ideig válogattam, hogy mit vigyek magammal, végül két Golden Rose lakkra esett a választásom.


A Golden Rose Rich Color körömlakk 62-es árnyalata azonnal megragadta a figyelmemet. Valamiért a kék szín nem tartozik a kedvenceim közé a körmömöm, annyira különlegesnek találtam ezt az árnyalatot, hogy nem tudtam ellenállni. A körmömöm még sokkal jobban tetszik, szerintem ez egy tökéletes feltűnő, kifejezetten nyárra való lakk, egyszerűen imádom.

Az üveg hátulján három Golden Rose tulajdonságot ismerhetünk meg: egy rétegben is fed, ultra fényes és hosszantartó, valamint maxi ecsetének köszönhetően könnyű a felvitele is. A fedésről egyelőre nem tudok nyilatkozni, mert annyira tetszik a szín, hogy muszáj volt minél hamarabb megosztanom veletek, de természetesen később be fogok számolni róla. :)

Én a lakkból két réteget vittem fel, de egy rétegben is teljesen befedte már a körmeimet, de így gondolom azért jobban fog tartani. Az ecset tényleg valamivel szélesebb az átlagnál, így kevesebb húzással is be tudjuk kenni az egész körmöt. Mivel a vége lekerekített, ezért a körömágynál is könnyen tudjuk használni.

Összességében most nagyon nagy a szerelem, remélem a tartósságában sem kell csalódnom. :)

Ti szeretitek a Golden Rose lakkokat?





13 megjegyzés on "NOTD - Sky Blue"
  1. Gyönyörűű*-* Nem igazán szeretem a körmeimen a kék színt ( főként a nagyon kékeket..) , de ezt.. Simán eltudnám képzelni!:)) Álomszép*-*♥ xx
    Bianka

    VálaszTörlés
  2. Úúúú, az a karkötő honnan van? :) Persze a manikűr is nagyon szép lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.ebay.com/itm/Asymmetric-Men-Women-Hamsa-Fatima-Bracelet-Finger-Ring-Slave-Chain-Hand-Harness-/331245652497?pt=Fashion_Jewelry&hash=item4d1fc78a11 :)

      Törlés
  3. Nagyon tetszik a szín és a manikűr is. :)

    VálaszTörlés
  4. De gyönyörű ez a szín! *-* Még nem próbáltam a Golden Rose lakkokat, de ez a bejegyzés meggyőzött :)

    VálaszTörlés
  5. Wooww GYönyörű én oda meg vissza vagyok a kék lakkokért :) :3

    VálaszTörlés
  6. A karkötőről szeretnék én is érdeklődni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://www.ebay.com/itm/Asymmetric-Men-Women-Hamsa-Fatima-Bracelet-Finger-Ring-Slave-Chain-Hand-Harness-/331245652497?pt=Fashion_Jewelry&hash=item4d1fc78a11

      Törlés
    2. ööö, te hogyan tudod magadra applikálni? Nekem nem megy :(

      Törlés
  7. Jó ez a szín,nekem is megvan, több másik GR-lakkal együtt, szeretem a márkát, olcsó és szép színei vannak. Az ecsettel is könnyű lakkozni.

    VálaszTörlés
  8. hú de szép, ezt a színt nekem is be kell szereznem. *-*

    VálaszTörlés

Auto Post Signature

Auto Post  Signature