2014/06/11

TESZT - essence all about nude paletta


Egyik alkalommal, mikor a Rossmannban nézelődtem egyik barátnőmmel, megakadtam a szemem ezen az essence all about nude palettán. Azonnal megtetszett, de csak egy darab volt belőle, és látszott, hogy többen bele is nyúltak, így inkább otthagytam. Utána napokon keresztül csak ezen járt az eszem. Nem tudom, hogy csak én tudok ilyen megszállott lenni sminktermékekkel kapcsolatban, de tényleg állandóan erre gondoltam, így néhány nappal később elmentem egy másik Rossmannba, és nagy szerencsére találtam is belőle.


Amikor én megvettem, az essence new in town trendkiadás részeként volt kirakva, mintha limitált termék lenne, de azóta többször láttam a "sima" kínálatban is, így gondolom állandó termék, ha jól emlékszem 1100 Ft körül volt az ára.

Nagyon sajnálom, hogy ezek a paletták nincsenek leragasztva, vagy legalább teszter lenne belőlük, mert csak olyat tudtam így is elhozni, amibe már belenyúltak. Ez számomra egyébként baromi frusztráló, mert ha fizetek valamiért, elvárom, hogy én legyek az első aki belenyúl, főként úgy, hogy ha nincs nálam fényképező, akár napokig is várok az első próbával, csak hogy érintetlenül legyen lefotózva.


A színösszeállítás nagyon tetszik, mert tökéletes hétköznapi paletta. Jó változatosság lesz ez a barnás árnyalatok után. Bár a valóságban a világosabb árnyalatok eléggé hasonlítanak egymásra, a két sötétebb színnel kombinálva nagyon szép sminkeket lehet velük készíteni.

A világosabb árnyalatok kevésbé pigmentáltak, de a két sötétebb valami csodaszép. Nagyon erősen fognak, és használat során előjön egy enyhe csillámos, metálos hatás, ami igazán különlegessé varázsolja őket. Egy árnyalat sem porzik, a világosabbak kicsit keménybe hajlanak, még a sötétebbek inkább puhák, nagyon jól használhatók. Tartósságukra sem lehet panasz, egy egész napot is simán kibírnak.


A paletta kialakítása is nagyon tetszik. Pont tökéletes a mérete, hogy ne foglaljon túl sok helyet a sminktáskámban. Nincs benne felesleges applikátor vagy ecset, így teljes a helymaximalizálás. A műanyag is elég tartósnak tűnik, nagyon jól záródik.

Összességében én nagyon megszerettem ezt a palettát, az egyetlen negatívum a világosabb árnyalatok pigmentáltsága, és hogy nagyon hasonlóak a bőrszínhez. 5/4



7 megjegyzés

  1. Gyönyörű színek, és a sminket is nagyon szép lett. :)

    VálaszTörlés
  2. Az a lila csodaszép, és a smink is nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  3. Nem bánom, hogy kihagytam ezt a palettát. Viszont a satírozásodra olyan jó ránézni. Profi munka. :)

    VálaszTörlés
  4. csodás színek, nagyon jól áll! :)
    Emma xx
    http://iemmafashion.com/

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép sminket készítettél vele, tetszik! :)

    VálaszTörlés
  6. Csodás smink lett, jól áll nagyon :) Én nekem ennyire profi munkát nem sikerült még kicsikarnom ebből a palettából :D Teljesen egyetértek veled, a világos színek pigmentáltsága gyenge és alig látszik, viszont a sötét színek csodaszépek :)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörű ez a smink! :) Le tudnád esetleg írni, hogy pontosan melyik színeket használtad? :)

    VálaszTörlés