TESZT - Baviphat almás ajakápoló

2014/03/12
Baviphat almás ajakápoló

Nemrégiben a JWG Beauty webshop munkatársai újra felkerestek, és elküldték nekem két újdonságukat kipróbálásra. Ma egy szerelem első látásra terméket fogtok látni, ugyanis amikor megláttam ezt a Baviphat almás ajakápolót, azonnal tudtam, hogy elválaszthatatlanok leszünk. Egyrészt - mint tudjátok - a csomagolással engem meg lehet venni kilóra, másrészt pedig már meglehetősen régóta használom a Baviphat almás éjszakai krémet (ami egyébként olyan, mintha ennek az anyukája lenne), ami nagy kedvencem, így azonnal nagy elvárásaim lettek a termékkel kapcsolatban.
Előre szeretném leszögezni, hogy az, hogy a terméket tesztelésre kaptam, nem változtat a véleményemen. Lássuk tehát, hogy nekem hogyan vált be ez a Baviphat almás ajakápoló.

Ennél a terméknél nem mehetünk el szó nélkül a külseje mellett. Szenteljünk tehát néhány percet (igen, percet, mert én képes vagyok perceken át gyönyörködni benne) arra, hogy megcsodáljuk mennyire aranyos. Ahogyan a Baviphat márkától már megszokhattuk, ennek a terméknek is egyezik a külseje ajakápoló fő alkotójával, az almával. Egy apró kis 6 grammos műanyag kiszerelésben kapható, aminek egyszerű, lecsavarható teteje van.

Ha már az almánál tartunk, nem mehetünk el szó nélkül az illata mellett. Aki már szagolt gyümölcsös Baviphat terméket, annak ezeknél a mondatoknál már erősen megindul a nyálelválasztása, ugyanis iszonyúan finom, lédús gyümölcsre emlékeztet az illatuk. Ez itt sincs másképp. Bekötött szemmel nem tudnám megmondani, hogy ez valójában nem egy alma.

Baviphat almás ajakápoló

Maga az ajakápoló viaszos állagú, én közepes keménységűnek mondanám. Örülnék, ha kicsit puhább lenne, mert így elég nehéz ujjal kiszedni belőle. Először néhány körkörös mozdulattal kicsit melegíteni szoktam, hogy felpuhuljon, mert így könnyebben fel lehet vinni az ajkakra. Az ujjal felkenős megoldást egyébként nem igazán a kedvencem. Egyrészt nem túl higiénikus, másrészt útközben sem túl praktikus. Állandóan kézfertőtlenítőzni kell előtte, és persze úgy sem érzem teljesen tisztának a kezem. Kár hogy nem domborodik ki, mint az EOS balzsamoknál, sokkal praktikusabb lenne.

Miután sikerült kiszednünk a balzsamból egy kis mennyiséget az ujjunkkal, könnyedén szét tudjuk oszlatni az ajkainkon, egyáltalán nem hagy maga után ragacsos érzetet. Nagyon természetesnek hat, egy enyhe csillogást ad az ajkaknak. 

Azzal ellentétben, ahogy a Baviphat képein látszik, egyáltalán nem színezi be az ajkakat, teljesen színtelen a végeredmény. Én ennek nagyon is örülök, nem szeretem azokat az ajakápolókat, amik színt adnak az ajkaknak, erre megvannak a külön termékeknek, számomra az ilyen termék feladata, hogy megfelelően hidratálja a bőrt, és jó alapként szolgáljon egy rúzsnak/szájfénynek.

A hidratáló tulajdonságával teljesen meg vagyok elégedve. Nekem nagyon gyakran kicserepesednek az ajkaim, így mindig hordok magammal ajakbalzsamot, így nagyon örülök, hogy a táskámba most egy ilyen cuki külsejű, szuper illatú termék került, ami még a dolgát is nagyon jól végzi. A, C, E-vimatint valamit shea vajat is tartalmaz, amik mind-mind kiveszik a részüket a táplálásban.

Baviphat almás ajakápoló


Összességében nagyon-nagyon megszerettem ezt a terméket. Imádom a külsejét, az illatát és hogy mennyire tápláló. Negatívumként csak annyit tudnék felhozni, hogy lehetne kicsit puhább, hogy könnyebben lehessen használni. Valamint ha valaki a színező tulajdonsága miatt venné, az ne tegye, mert mint már írtam, színtelen.

JWG Beauty kínálatában 990 Ft-ért kapható ITT!

Ti próbáltatok már valamilyen Baviphat terméket?
9 megjegyzés on "TESZT - Baviphat almás ajakápoló"
  1. Kaptál tőlem valamit, nézz be a blogomba: http://mcsnailisland.blogspot.hu/2014/03/ismerjuk-meg-egymast.html

    VálaszTörlés
  2. Nekem is megvan és szerintem van egy enyhe színe, de nagyon szép. Az én számnak semmi színe kb ezért jót tesz neki, lehet rajtad azért nem látszik mert amúgy is szép színű :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. huh..szóval szép színű a szád :)

      Törlés
    2. Bár most nézem hogy nekem még a régi kiadás van, mert fényesebb is az alma :)

      Törlés
    3. Na akkor nekem is az van meg szerintem,de nekem épphogy nagyon ragad és ugy szeretném szeretni de nem megy :((

      Törlés
  3. szia Fruzsi! nekem is megvan ez de nekem fényes műanyag a csomagolása,mint az arckérmnek és nem ilyem matt mint a tiéd. Az arckrémet imádom nagyon,de nekem ez az ajakápoló a cukiságon és a finom illaton kivül semmit nem adott,nekem nagyon ragadós és bár a táskámban van mindig nagyon régen használtam,annyira irrtiál h olyan mintha vmi méz lenne a számon... :/

    VálaszTörlés
  4. Volt nekik zöldalmás ajakradírjuk azzal mi lett vajon? Úgy láttam már nem lehet kapni , pedig szívesen kipróbálnám.

    VálaszTörlés
  5. Megjelöltelek egy játékra, ha van kedved töltsd ki te is! http://mimiseverydaylife.blogspot.com/2014/03/ismerjuk-meg-egymast-tag.html
    :)

    VálaszTörlés

Auto Post Signature

Auto Post  Signature