2014/01/14

TESZT - Born Pretty Store pirosító


Ezt a pirosító/bronzosító/highlighter palettát - nem is tudom, hogyan nevezzem pontosan - már több videómban is láthattátok, és mivel nagy szeretettel nyúlok hozzá a mindennapok során is, úgy gondoltam, hogy itt az ideje, hogy kicsit közelebbről is megismerjétek.
Amikor egy új terméket próbálok ki, mindig nagyon figyelek rá, hogy először lefényképezzem, és csak utána nyúljak bele. Ez most is így történt, viszont a képeket egyszerűen sehol nem találom, pedig határozottan emlékszem a fényképezés mozzanataira, úgyhogy újra kellett fotóznom. Ezért van az, hogy bele van nyúlva a színekbe, ne haragudjatok.



Amikor megláttam ezt a terméket a Born Pretty Store-on, nem is gondolkoztam sokat, szinte azonnal megrendeltem. Már régóta szerettem volna egy ilyen több az egyben terméket, és örülök, hogy ilyen jó áron meg is találtam.
A paletta 4 árnyalatból áll, egy highlighterből, egy bronzosítóból, egy pink és egy korall pirosítóból. Nagyon örültem, hogy ez mind egy termékben van, hiszen elég csak ezt az egyet magammal vinnem, és máris sok variációm van a reggeli sminkelésnél, és nincs tele a táskám különböző kozmetikumokkal.


Sajnos a highlighterben (1) csalódnom kellett. Egyáltalán nincs kiemelő hatása, egy szem csillámot nem tartalmaz. A valóságban inkább olyan mint egy fehér szemhéjpúder, így az arcon egyáltalán nem lehet használni.
A bronzosító (2) egy tökéletes árnyalat a kontúrozáshoz. Elég épphogy beleérinteni az ecsetet, mert annyira pigmentált. Vigyázni kell a mennyiséggel, mert könnyen túlzásba lehet vele esni.
A két pirosító (3, 4) árnyalat a kedvencem. Mindkettő enyhén csillámos. Pont annyira, hogy szépen kiemelik az arc almácskáit, de mégsem érezzük túlzásnak. Pigmentáltságuk hasonló, mindkettő jól építhető, ha szeretnénk, nagyon élénk színt is el lehet velük érni, de természetesen, ha csak keveset használunk belőlük, akkor csak enyhe pírt adnak az arcnak.
Mindhárom árnyalat (a highlighterről nem tudok beszélni) jól tartanak, én nagyon szeretem őket használni. Ha a highlighter tényleg highlighter lenne, akkor nyugodt szívvel adnék ötöst a terméknek, de így "csak" 5/4.

A terméket ITT tudod megrendelni 5.99 $-ért.
Használd a ZGL91 kódot a 10 % kedvezményhez!


3 megjegyzés

  1. Szeretem az ilyen "sok minden egyben" termékeket, nagyon szép színei vannak :) Bár a highlightert nem igazán értem, valami csillogást csempészhettek volna bele azért.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a highlighter számomra is nagy csalódás :S

      Törlés
  2. Az a highlighter tényleg furi. :D De talán szemsminkben fel lehet használni. :)
    A pirosítók viszont nagyon szépek. :)

    VálaszTörlés