2013/05/31

Esetem a kamu Naked 2 - vel

Image Hosted by ImageShack.us

Sziasztok! Úgy gondoltam, hogy ma leírom nektek, hogy kétszer is mennyire megjártam a Naked 2 paletta vásárlása során, hátha valaki egy kis extra figyelemmel el tudja kerülni azt, amibe épp belecsöppentem. Számomra a Naked 2 mindig is egy álom dolognak számított. Nagyon szeretem a természetes színeket, sokat is használom őket, így mindig is vágytam egy olyan palettára, ami ebben jó. Így persze, hogy mindig megragadta a figyelmemet a Naked 2, ami azért valljuk be már-már kultikus jelentőségű. Az ára miatt úgy gondoltam, hogy nekem soha nem lesz ilyenem, aztán egy napom a barátom kijelentette, hogy megrendeli nekem, mert tudja mennyire szeretném.
Ez tél környékén volt. Mivel nagyon szeretjük az ebay-t, nem is gondoltuk arra, hogy máshol nézzük meg, rögtön rendeltünk egyet. Hihetetlen izgatottsággal vártam a paletta érkezését, de az csak nem jött meg. Többször írtam az eladónak, aki mindig azt mondta, hogy ő már feladta, és várjak türelemmel, mert a nemzeti ünnepeik miatt lehet a késés. Magam sem értem miért voltam akkor ennyire jóhiszemű, írnom kelllett volna a Buyer Protection-nek (amit ilyen helyzetben mindig megteszek), de most valamiért voltam annyira naiv, hogy hittem ez eladónak. Mondanom sem kell a paletta soha nem érkezett meg. Miután eljárást már nem indíthattam az eladó ellen, egyetlen egy üzenetemre se válaszolt, így két szék közé kerültem. Se pénz, se paletta.

Nagyon szomorú voltam az eset kapcsán, de a barátom nem adta fel, kb. 2 hete egy másik eladótól újra megrendelte. A termék leírásában az állt, hogy a paletta 101% eredeti, bontatlan, érintetlen, egyenesen raktárból érkezik. 
Szerdán kaptam kézhez, San Diegoból jött. Amint kihúztam a dobozából az első dolog ami feltűnt, hogy nem volt ott mellette a pici Urban Decay szájfény, aminek a paletta mellé kellene lennie csomagolva, mint ahogyan a képen is szerepel. Ekkor még úgy voltam vele, hogy kit érdekel, a paletta a lényeg, de utána sorozatosan csalódnom kellett.
Amint kinyitottam nem kapott el az a húha érzés, amit egy eredeti palettánál azonnal lázba hozott. A színek nem tűntek igazán szépnek, és az egész paletta minősége valahogy silánynak tűnt. Ekkora kezdett elszállni az izgatottságom, és innen kezdve nagyobb gyanakodással nézegettem. 

Image Hosted by ImageShack.us

Feltűnt, hogy a paletta oldalán van egy kis dudor, ami egyértelműen ütéstől van, illetve a fekete Naked feliraton is karcolások voltak. Kinyitva a tükör fóliáján is további karcok voltak. Ha ez a termék valóban bontatlan lett volna, akkor ilyen sérülések nem lehettek volna rajta. Aztán feltűnt az is, hogy az utolsó árnyalat nevének a fele le van kopva. Az ecset szőrszálai is össze-vissza álltak. A belső műanyag panel és a kis pan-ek, amikben a festékek vannak, egyszerűen nem tűntek Urban Decay-hez méltónak. Nekem eddig nem volt egy UD termékem se, de a hírnevét és árát tekintve egyértelmű számomra, hogy a minőségét ilyen szempontokból nem lenne szabad megkérdőjelezni. Persze ha eredeti Naked palettáról lenne szó...

Image Hosted by ImageShack.us

További vizsgálódásaim során a színeket vettem górcső alá. Első ránézésre egyszerűen egyáltalán nem hozott lázba, pedig egy eredeti palettánál szinte meghaltam a gyönyörűségtől. A színek túl átlagosnak tűnnek, nincs bennük semmi különleges. Nagyon sok árnyalat van, ami szinte teljesen megegyezik egymással. Ekkor kezdtem összehasonlítani eredeti Naked 2-vel, és a színek közel sem egyformák. Nyilvánvaló, hogy a paletta, amit kaptam hamisítvány...

Nagyon csalódott vagyok, hogy kétszer is sikerült így megjárni valamivel, amire ennyire vágyok. Természetesen írtam a Buyer Protection-nek és az eladónak is. A terméket vissza fogom küldeni, az eladó pedig visszafizeti az árát. 

Remélem lesz még az életben olyan szerencsém, hogy hozzájutok egy eredeti Naked 2 palettához, de elég elkeserítő, hogy milyen szinten próbálják az embert hülyére venni.

Follow on Bloglovin

25 megjegyzés

  1. Szerintem butaság az ilyen termékeket e-bayről venni. Nem is számítottam volna másra, mint hamis termékre. Ráadásul sok más lehetőség is van egy eredeti Naked 2 megrendelésére. Úgy gondolom felelőtlen döntés volt, hogy onnan rendeltétek. Sajnálom, hogy rosszul jártál, remélem én is, hogy egyszer a tiéd lesz az igazi paletta.

    VálaszTörlés
  2. Biztos, hogy hamisítvány, az ecseten fordítva van a két fej, és így ránézésre a színek sem stimmelnek. Plusz ha jól látom a doboz is karton, holott az eredetin átlátszó műanyag.
    Sajnálom, hogy így jártál, de nem értem miért az ebayről akartátok megvenni, egy ennyire híres és hypeolt terméket hihetetlen szinteken hamisítanak már, ráadásul ez egy elég jól sikerült verzió. A kép sajnos semmire nem garancia.
    Számtalan olyan hivatalos forgalmazó van (sokszor ingyenes szállítással), ahol ugyanennyiért megkaptad volna az eredeti palettát is (legalábbis ahogy az árát+ postaköltséget számolom).
    Persze nem kioktatni akarlak, elhiszem milyen bosszantó, és rossz érzés, hogy kétszer is belefutottál, csak tényleg egy kis körültekintés. Tanulópénz sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ilyet még egyszer ebayről soha... :/

      Törlés
    2. Az nem is kérdés :D A vaterát inkább hagyjuk, az tényleg nagyon durva ilyen szempontból :D :D

      Törlés
    3. remélem reklamáltál paypalon.akkor visszakapod az árát a fake cuccnak.

      Törlés
  3. .ahogy lattam az elado mar masnak is megigerte hogy visszafizeti a penzet, sajnos hiaba vartak ra. Nehogy visszakuld mielott a refundot adna. Igen, ez tanolupenz volt sajnos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már mellettünk van a Buyer Protection, azt az eladó elvileg már nem tudja kijátszani... Remélem! :D

      Törlés
    2. .drukkolok..azert majd tudosits hogy zarult az ugy :)

      Törlés
    3. énsem rendeltem volna ebayről, én ha rendelnék ilyen drágát akkor biztosan Edit től

      Törlés
  4. En ugyanigy jartam par hete egy Skin79 BB kremmel...szetesve erkezett, lekopva, a "BB krem" pedig olcso vizes, festek szagu volt.. ket h et mulva megyek Londonba, szivesen hozok neked a Bootsbol vagy Superdrugbol egy palettat!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. na azota latom, hogy ezekben a boltokban nincsen, de Londonban biztosan talalnek :)

      Törlés
    2. .ha segitseg kell, mit hol keress, csak uzenj :)

      Törlés
  5. Debenhams/House of Frasier-ben kell lennie Londonban, enyem is onnan van!

    VálaszTörlés
  6. Sajnálom, hogy igy jártál, én ettől félek és ezért általában csak a kimondott webshopokbol veszek. :(

    VálaszTörlés
  7. Nagyon sajnálom, hogy így jártál, de sajnos tényleg nyilvánvaló, hogy sminktermékek terén az E-bay a hamisítványok "melegágya"...
    Én jártam már jól és rosszul is palettákkal (88-asok), de úgy döntöttem, hogy inkább megveszem drágábban majd az eredetit, minthogy bizonytalan minőségűt rendeljek még egyszer Kínából.
    A Naked paletták nekem is nagyon tetszenek, de mivel sajnálok kiadni rájuk annyit amennyibe kerülnek, MUA palettát rendeltem - az Undressed nagyon bejött, így megrendelem majd a Naked2 kistestvérét is. Bár a palettán nem ez a felirat lesz, de biztos vagyok benne, hogy a minőség jó lesz :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A MUA Undress-szel már én is régóta szemezek, de még adok egy esélyt a Naked2-nek. :)

      Törlés
  8. Annó én is belefutottam egy Naked 1 hamisítványba az ebay-en, de mielőtt megkaptam volna a csomagot, az ebay törölte a megrendelést, letiltatta a vevőt és visszaküldte a pénzt. (Ők már akkor tudták, hogy hamisítvány.) Egy héttel később megrendeltem az eredetit a Beauty Bay-ről. Inkább kifizetek többet, minthogy átverjenek egy gyenge utánzattal, még ha fizikailag fáj is ennyi pénzt kiadni. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor neked még szerencséd volt. :) Most már nálam is nem is kérdés, hogy honnan rendeljük meg a következőt. Remélem ezúttal minden simán megy.

      Törlés
  9. Sajnálom, hogy így jártál ezzel, nem is akarom elismételni, amit a többiek már megírtak előttem, de tényleg millió hely van, ahol biztosan az eredetit kapod és nem kell rá 2-3 hetet várni. Egyébként ez egy bombasztikus paletta, biztosan nagy örömöt fog szerezni, ha egyszer megveszed.

    VálaszTörlés
  10. A Coastal Scents Warm palettája is nagyon szép, ha ilyen natúr színekre vágysz és a Sleek Au Naturel-t is csak ajánlani tudom. Ezek lényegesen olcsóbbak és a minőségük is jó. A makeuplaza-n rendelve pedig tuti az eredetit kapod. :)

    VálaszTörlés
  11. Igen, az a helyzet, hogy az eredeti paletta 45EUR-ba kerül és sztem max. használtan lehet olcsóbban megszerezni, de nyilván akkor sincs vkinek nagy tételben. Ebay-ről semmi ilyesmit!
    Nekem megvan a Naked2, Párizsban vettem a Sephoraban, mert KELLETT :) Igaz, sokat vacilláltam, h az 1 legyen v. a 2, végül utóbbit választottam, de nem szeretem, nem tetszik, talán 2x ha használtam. Valahogy sosem nyúlok hozzá, pedig tudom, h sokan imádják. Szóval tulképpen eladó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már megvan, hogy honnan rendelem meg, de azért köszi :)

      Törlés
    2. DDevil , mennyiért válnál meg a palettától ? Engem lehet , hogy érdekelne :))

      Törlés
  12. Nekem van egy hamis palettám. egy külföldi youtubeos csajszinál kaptam linket mert csinált egy tesztet az igaziról és a hamisról.3000Ftot fizettem érte(sajnos én nem engedhetem meg magamnak hogy egy palettára 10-20ezreket kiadjak :/)
    megérkezett és SEMMI problémám nincs a szemhéjpúderekkel.. még ha nem is teljesen egyformák lenyűgöző színük van, szép tartósak. nem bántam meg :) elvégre, senki nem fog odajönni hozzám az utcán azzal hogy: úristen te egy kamu naked színeit viseled!!!!
    csak én tudom mit kentem magamra, és csak a végeredmény számít.
    persze, szemétség egy kamu palettát eladni eredetinként. én teljes mértékben tudtam, hogy kamut veszek, mert 3000Ft volt ingyen postával, és az eladó sehol sem tüntette fel hogy ez egy eredeti naked :D

    VálaszTörlés